„Ha valaki Izráel házából ökröt bárányt vagy kecskét vág le a táboban, vagy ha valaki a táboron kívül vágja le, és nem viszi azt a gyülekezet sátrának bejáratához, hogy áldozattal járuljon az Úrhoz, az Úr hajléka elé, tekintsék úgy azt az embert, mint aki vért ontott, és töröltessék ki az ilyen a népe közül. Vigyék el azért Izráel fiai véresáldozataikat, amelyeket eddig a mezőn áldoztak, vigyék el azokat az Úrnak, agyülekezet sátrának bejáratához, a paphoz, és áldozzák fel azokat hálaáldozatul az Úrnak.” – (3Móz 17,3-5)
Isten rendelkezése azt a gondolatot igyekszik megerősíteni, kihangsúlyozni, hogy a hívő ember életében semmi sem választható el Istentől, neki mindenhez köze van. A pusztán étkezés céljára levágni óhajtott állathoz is köze van Istennek, nem lehetett azt akárhol, akárhogyan levágni, elfogyasztani. A rendelkezés hátterében valószínűleg az Izráelt körülvevő népek szokása áll, és az a kísértés fenyegette Isten népét, ha nem viszik az oltár elé az állatot, akkor valamiféle démonoknak fognak áldozni. Ezért, ha valaki áldozott, csak az Úrnak mutathatta be, sőt, ahogy már megjegyeztük, egyszerűen az étkezésre szánt állatot is az Úr elé kellett vinni, vagyis azt is áldozatnak kellett tekinteni.
Miért ragaszkodott ehhez ennyire szigorúan az Úr? A kérdés kulcs a vérben van. Azért kellett az állatot Az oltár elé vinni és ott levágni, mert a kiontott vérben van az élet, az életerő. Minden élet Istenből fakad, ő annak egyedüli forrása,ezért az élet kizárólag őt illeti meg. Ha valaki nem viszi a vért az oltárra azzal megfosztja Istent jogaitól, és maga formál jogot az életre, holott eljátszotta azt. Bűnben fogantattunk és születtünk, csak halálra van jogunk, semmi másra. Ezért olyan kimondhatatlanul fontos nekünk a mi Urunk Jézus Krisztusnak a vére, amely a Golgota oltárára került, amely egyedül szerezhet nekünk engesztelést, és adhatja vissza az elvesztett életet, az örök életet, az üdvösséget. Virágvasárnap Jézus mennyei királyként lép az áldozatbemutatás színhelyére. Igen, mert csakis Isten Fiaként szerezhetett nekünk engesztelést Istennél. Az egyedüli megoldás a kárhozatra született ember számára Jézus Krisztus! Belegondoltál-e már ebbe úgy igazán, testvérem? Van-e, lehet-e valamid, amihez Istennek ne lenne köze? Létezhet-e ilyen területe az életednek? Ha van ilyen, akkor ott nem az élet uralkodik, hanem a halál, mert ahol nincs Isten, ahol Isten nélküli az élet, az már nem élet, az a pokol maga!
Ma már nem kell olyan áldozatokat bemutatni, mint az ószövetségi időkben, hisz Jézus áldozata egyszeri és tökéletes volt. De ma sokkal jobban fenyeget bennünket az Isten kizárása bizonyos életterületekről, az ő illetékességének korlátok közé szorítása. Őrizzen az Úr Isten bennünket ettől a mételytől! Ne feledjük a régi reformátori tanítást: nekünk az élet istentiszteletét kell gyakorolnunk, vagyis legyünk tisztában azzal, hogy életünk minden történése, legapróbb, legjelentéktelenebbenek gondolt részlete Isten előtt zajlik, és mindennek az ő akarata szerint, az ő dicsőségére kell történnie. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár- Láncos