,,Ekkor az a hang, amelyet a mennyből hallottam, ismét beszélt velem, és így szólt: Menj el, vedd át a nyitott könyvet, amely az angyal kezében van, aki a tengeren és a földön áll. Odamentem az angyalhoz, és kértem tőle, hogy adja át nekem a könyvecskét. Ő pedig így szólt hozzám: Vedd át, és edd meg: keserűvé teszi a gyomrodat, a szádban pedig édes lesz, mint a méz. Átvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és megettem: a számban olyan édes volt, mint a méz, de amikor megettem, keserűvé lett a gyomrom. És ez a szó hangzott felém: Ismét prófétálnod kell sok népről és nemzetről, nyelvről és királyról.” – (Jel 10,8-11)
Az ember életét, hitéletét sokszor a kettősség jellemzi. Lájuk, hogy néha az, amit teszünk, mondunk, hiszünk, nem egyértelmű. Nyilván ez azért van így, mert most még csak tükör által homályosan látunk. Csak részleteket ismerünk, nem látjuk a teljes egészt. Mai igénkben is egyfajta kettősség jelenik meg. Hiszen a nyitott könyv, az ige egyszerre keserű és édes az emberben. Miután János betekint az Isten titkaiba, de azokat nem írhatja le, ismét a földi, emberi létre irányítják a figyelmét. Hiszen azt a parancsot kapja, hogy prófétáljon. A próféták sorsa pedig nem csak játék és mese. A próféta sorsa és mondandója is kettős: benne van az ÚR ítélete, de egyben kegyelme is.
Ahhoz, hogy az ember a bűn, a Sátán és tulajdon testének kísértésével szemben megálljon szükséges, hogy naponként Isten igéjével táplálkozzon. Talán furcsán hangzik első hallásra, hogy a könyvet, az igét meg kell enni, de ezt jelenti, naponként, szüntelenül táplálkoznunk kell az Igével. Hiszen ez segít bennünket szívünk harcinál, ahogy református énekünk fogalmaz. Ez az ige néha édes, néha keserű. Mondhatnám egyeseknek édes másoknak keserű, de tulajdonképpen az én életemben, számban, gyomromban is lehet néha édes, néha keserű. Hiszen érzékeljük, hogy az emberi nyomorúságban, keserűségben milyen édesen vigasztaló lehet Isten igéje. S persze szeretünk mi a megdicsőülés hegyén maradni, meg a tejjel-mézzel folyó Kánaánban élni, azonban ez a földi világ nem ilyen. Nekünk a megízlelt és életünket megédesítő igét vinni kell ebbe a sivár, puszta, ízetlen, érzéketlen, embertelen világba. A másik vetülete pedig az, amikor az ige mondandója az én mű, édesítőszerrel megbabonázott kis világomban is megmutatja a keserű valóságot. Az ige nem sminkeli, nem takargatja, nem leplezi, hanem megmutatja a kegyetlen valóságot: Isten nélkül csak a halál vár. Keserű igazság ez! De van jó hír: Krisztusban Isten kegyelme jelent meg, amely ízt ad az életünknek. Krisztusban az Isten a szó legszorosabb értelmében magához édesget minket. Csak mi látjuk az életet csak keserűnek és csak édesnek. Krisztusban ez a kettő egy: édesen keserű, gyötrelmesen gyönyörű! Vedd és olvasd! EDD és olvasd, minden nap! Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes