„Amikor Heródes meghalt, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban és azt mondta: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját és menj haza Izráel földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.” – (Máté 2,19-20)
Néha nagyon nehéz kimondani, beismerni azt, hogy „nem tudom”, „nem megy”, „ebben nem vagyok biztos”. Nagyon nehéz bevallani, hogy egy helyzetről, állapotról nincs kialakult véleményem. Azonban, ha legyőzzük a belsőnk ellenállását, akkor megszabadulhatunk az önelégültség és önhittség csapdájától. Az önhitt embernek csak az az igaz, az a jó, az a szép, ami neki tetszik, ami őt szolgálja. Nagy különbség van aközött, hogy „ez nem ízletes” és aközött, hogy „nekem nem ízlik”. Ez a különbség nemcsak a hozzáállásból, de a jellemből is fakad. Az önhittség hajlamos igazolni az emberi szív aljas indulatait is. Erénynek tünteti fel a kíméletlenséget.
Heródes is ilyen jellem volt. Kíméletlen, véres kezű zsarnok, öntelt és önhitt „kiskirály”. De arról olvasunk, hogy meghalnak azok is, akik ártani akarnak, akik halálra keresik a másikat. Meghalnak, noha sokak nyomorúsága terheli őket. Az önhittség e tekintetben is nagyon veszélyes. Nem csak mindig a másik lehet zsarnok. Bármikor azzá válhatunk mi is, ha kibírhatatlan természetünkkel sokak vagy „csak” néhányak életét keserítjük meg. Ezt is számon kéri rajtunk az Úr Isten. Azt gondolom, hogy ez a kórmeghatározás mindenképpen megtérésre hív. Van esély a változásra még nekünk is. A Názáreti megváltó Krisztus előbb-utóbb minden öntelt tekintélyt alázatra int. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony