„Amikor Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa lázasan fekszik. Megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz, és felkelt, és szolgált neki.” – (Máté 8,14-15)
Igen ritkán olvasunk a szentírásban Jézus tanítványainak családtagjairól. Ennek a ténynek, valamint a tanítványok elhívása módjának köszönhetően – Simon és András otthagyták munkájukat, Zebedeus fiai, Jakab és János pedig édesapjukat is – élhet bennünk tévesen az a kép, mely szerint a tanítványok, a tanítványság vállalásával eltávolodtak saját családtagjaiktól. Ezekben a gondolatainkban tesz némiképp rendet a fenti igeszakasz, melyben arról olvasunk, hogy a tanítvány és családtagjai között megmarad a szeretetkapcsolat. Jézus tanítványai bár otthagytak mindent a Mesterért, de annál nagyobb hűséggel ragaszkodnak az övéikhez.
Márk és Lukács szerint Péter anyósának meggyógyítása közvetlenül egy zsinagógai istentisztelet után történik. Jézus elmegy Péter családjához. Kimentek az istentiszteletről és Jézus velük ment a házukba, az életükbe, a hátköznapjaikba. Azért tette ezt, hogy Jézus hatalmát életközelben tapasztalják meg. Szükség van rá, hiszen baj van egy családban, valaki éppen beteg. Nem csak a Péter családjában, sok más családban ma is baj van, betegség van, fájdalom van, kétségeskedés van, amivel régóta nem bírsz már el saját erőddel. A templomot Isten házának is szoktuk nevezni, de a mi otthonunknak is Isten hajlékává kell formálódnia. Benne kell élnie, ott kell lennie, hogy az ő hatalma gyógyítsa, üdítse, formálja, szolgálatba állítsa mindannyiunk életét. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony