„Júda fejedelmei olyanok, mint a határrontók, kiontom rájuk az én haragomat, mint a vizet.” – (Hós 5,10)
Egyik csoporttársam, aki liberális elveket vall, ami a gyermeknevelést illeti, panaszkodott nem olyan rég, hogy kamaszodó lánya kifakadt rá, mondván: miért neki kell állandóan döntést hoznia az életéről. Azért panaszkodhatott így, mert tágak voltak azok a határok, melyeket a szülők gyermekeiknek szabtak. Mindent is szabad. Viszont ott, ahol nincsenek határok, nincs biztonságérzet sem. Kamaszként mindannyian feszegettük azok a bizonyos határokat, melyeket a felnőttek, szüleink, tanáraink, lelkipásztor szabott. Feszegettük, mert ott voltak, megtartottak, mi pedig éppen ettől éreztük magunkat biztonságban. A határok biztonságot adnak.
Isten sem azért szab határt, mert meg akar fosztani attól, hogy önmagunk legyünk, hanem azért, hogy egy biztonságos életteret biztosítson, ahol bővelkedő életet élhetünk. Szabad ember az, aki ismeri ezeket a határokat és tiszteli azokat. Nála mindennek van határa, még az örök életben is, ami az isteni rend. Szeretetének határa Krisztus. A végtelen határa maga Isten. Láthatjuk, hogy bőven van mozgásterünk az ő vonzáskörében. Ne akarjunk ezen túllépni, mert határrontókként elveszíthetünk mindent, amit Ő jelent. Ámen.
Gáti Tibor Levente,
Kisbábony