,,Így mondta: Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. Mert körülvettek a halál örvényei, pusztító áradat rettent engem. A sír kötelei fonódtak körém, a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, kiáltottam az én Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom fülébe jutott” – (2Sám 22,2-7)
Csodálatos visszatekintése ez az imádság Dávid életének a vége felé közeledve. És ami szembetűnő benne, hogy nem saját magát dicséri, hanem azt az Istent, aki őt kegyelmesen megsegítette. „Isten az én erős menedékem”. Olyan jó lenne, ha most karácsony közeledtével, bennünket is elvezetne az Úr arra a felismerésre, hogy Ő az én üdvözítőm. Az az Isten, aki karácsonykor öltött testet Jézus Krisztusban, és ahogy Pál fogalmaz a Titusz 2-ben: „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden ember számára.” Dicsérjük életünk minden pillanatában azt az Istent, aki ilyen hatalmas áron váltott meg minket? Hogyan tudunk mi emlékezni erre az Istenre? Dávid legnagyobb élménye az volt, hogy ő Szabadító Úr. Istent, mint szabadító urat ismerte meg és ezért képes őt magasztalni. Te megérezted már az ő szabadítását? Legyen szó testi vonatkozásban vagy lelki téren is, úgy hiszem, ha figyelmesen körül nézünk, mi is rádöbbenünk arra, hogy ő az én szabadítóm. Nincs más Isten, és az ő megismeréséből olyan erőt tudok kapni nap mint nap, ami életem minden helyzetében megtart engem. Adj hálát ennek az Istennek. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob