„Ezt parancsolta a király Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: Fiammal, Absolonnal kíméletesen bánjatok a kedvemért!” – (2Sám 18,5)
Az alábbi igeszakaszunk egy igen nehéz élethelyzetet tár elénk. Dávid Izráel királya üldözése során nehéz pillanatokat kell átéljen. Egy újabb harcra kerül sor. Ebben a szituációban egy harcban bölcsnek lenni egy igazi művészet. A király ajkáról egy különleges sokat mondó mondat hangzik el. Az én fiammal, Absolonnal kíméletesen bánjatok. Megszólal tehát a szeretet lelkülete. Dávidot látjuk nem a bosszú irányítja, hanem a szeretett. Természetesen lett volna oka haragudni fiára, hogy ezt tette vele, de mégsem teszi. Nem engedett teret a gonoszságnak, hanem a szeretetet engedte, hogy az konszolidálja a kialakult helyzetet. Ahitófel tanácsa nem jött be, mert a király nem utálta meg a fiát. De hát hogyan is tehette volna meg, hiszen gyermeke volt.
Mit üzen számunkra mindez az adventi várakozásban? Azt testvéreim, hogy a szeretet felül tud kerekedni a gyűlöleten. A szeretet lehet erősebb, sőt még azt is lehet látni a történetből, hogy azt is lehet szeretni, aki az ember életére tört. Ennek a szeretetnek kell ma újra teret engedni. Föl kell ismerni ismernünk az adventi időben azt is, hogy a szerető Istent jelen van mindenkoron, aki előkészitette számunkra az üdvösséget az érkező Krisztusban. Ámen
Kaszaniczki Csongor,
Erdőd