„Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a szájon bemegy, hanem ami kijön a szájból, az teszi tisztátalanná az embert.” – (Máté 15, 11).
Ha annyit foglalkoznánk azzal, ami a szánkon kijön, mint azzal, ami bemegy, sokkal jobb hely lenne a világ. Az étkezésünkre nagy gondot fordítunk. Odafigyelünk, hogy mire vagyunk érzékenyek, s azokat lehetőség szerint elkerüljük. Ha rossz az emésztésünk, akkor nem eszünk nehéz ételeket. Ha fogyni akarunk, akkor mellőzzük az édességeket. Ha semmi akadálya nincs annak, hogy jókat együnk, akkor válogatunk az ételben, mert nem mindent szeretünk.
Jézus világossá tette, hogy az étel nem több energiaforrásnál, amit a gyomruk megemészt, s a végtermék az árnyékszékben köt ki (Máté 15, 17). Isten nem fogja számon kérni rajtunk, hogy disznóhúst ettünk hal helyett. Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen szavak hagyták el a szánkat. El sem tudjuk képzelni, hogy mekkora ereje van a beszédnek. Amit kimondunk, az gyógyír és méreg is lehet a léleknek.
Gondolattal is képesek vagyunk vétkezni, de azzal csak magunknak ártunk. A szavakkal már sebet ejtünk a másik emberen is, és a legrosszabb az, hogy ezek nem láthatók. Lassan ölő méreg a bántás, sértés, csúfolás, gúnyolódás, márpedig a gyilkosságot tiltja Isten a hatodik parancsolatban. Jól vigyázzunk a beszédünkre, hogy tisztátalanná ne tegyük magunkat! Ámen!
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród
A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01
.