Velünk az Isten – 2023. november 4.

„Ne kerüljön el egyik törzsből a másik törzsbe az örökség. Izrael fiainak törzséből mindenki ragaszkodjék a maga örökségéhez.” – (4Móz 36,9)

Köves Slomó rabbi azt mondja, hogy a hit és a vallás olyan, mint a szerelem. Az ember életének minden pillanatát átitatja, minden gondolatában, szavában és cselekedetében benne rejlik. Ezen gondolatok mentén ugyanez jut eszembe az örökséggel kapcsolatban is. Olyan valami, amit az őseinktől kapunk. Azért kapjuk, hogy kamatoztassuk, több legyen belőle. végül is, ha úgy tetszik minden örökös többet szeretne maga után hagyni, mint amit örökölt, ez egy körforgás, az élet láncolata, törvény. Ki ne szeretne lelkipásztorként, presbiterként vagy édesanya és édesapaként többet hagyni, mint amit a szüleitől kapott? Fontosak az alapok, a gyökerek! Ezeket az őseinktől kapjuk! Minden generációnak azonban produktívnak is kell lennie. Vigyázzunk, hogy amit Istentől kaptunk, azt ne tékozoljuk el. Krúdy Gyula így fogalmaz: „A legtöbb haldokló szívesen felkelne az ágyból, hogy szétüssön az örökösök között.” A mi Istenünk nem szeretne „szétütni” közöttünk. Azt akarja, hogy a ránk bízott drága kincseket, megőrizzük, kamatoztassuk, sáfárkodjunk vele. Persze minden örökség teher is. Ezek megtanítanak alázatosnak lenni, és ha kell mindent újra kezdeni, hogy az igazi értékek megmaradjanak a gyermekeink számára is. A mienk a hit, a templom, az anyanyelvünk… stb. Ezek határoznak meg minket! Ragaszkodjunk hát hozzájuk és soha semmiért le ne cseréljük, mert aki lecserélni önmagát veszíti el! Ámen!

Elek Arnold Zoltán,

Halmi

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?