.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2023. május 2.

,,Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt. Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben: Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni… ” – (Márk 4,1-3)

A Szentírás Izráelt a szőlőtőhöz és a fügefához hasonlítja, az Egyiptomból hozott szőlőtő, amely kövér hegyen plántáltatott, amelynek fejlődése érdekében megtettek mindent, de mégsem váltotta be ígéretét, mert nem hozott gyümölcsöt.  Isten a szőlőt eltávolította, a nép fogságba került, majd az Úr új munkába kezdett, melynek megvalósulását sokszor a fogságban is elmondta. Magvetőként állt elő, aki jó magot vetett a földbe, ezáltal biztatta az őt követőket, hogy hasonlóan tegyenek. A Magvető önmagát búzaszemnek nevezi, a mag, amit elvet búzaszem, amely a földbe esik és meghal. Krisztus meghalt az népéért azért, hogy új életet adjon nekik. Honnan lett volna három mérce liszt a kovászról szóló példázatban, ha a búzaszem, nem megy a halálba, és nem terem sok gyümölcsöt? A gyümölcs a halálból származik, amelyre Krisztus példája és élete is figyelmeztet: aki gyümölcsöt akar, előbb meg kell halnia Krisztussal! Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Vélemény, hozzászólás?