„Ugyanígy a diakónusok is tiszteletre méltók legyenek, nem kétszínűek, nem mértéktelen borivás rabjai, nem haszonlesők, hanem olyanok, akikben megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel. De ezeket is meg kell vizsgálni előbb, csak akkor szolgáljanak, ha feddhetetlenek. Feleségük is hasonlóan tiszteletre méltó legyen: nem rágalmazó, hanem mértékletes, mindenben hűséges. A diakónusok legyenek egyfeleségű férfiak, akik mind gyermekeiket, mind a maguk háza népét jól vezetik. Mert akik jól szolgálnak, azok szép tisztességet szereznek maguknak, és nagy bátorságot nyernek a Jézus Krisztusba vetett hit hirdetésére.” – (1Tim 3,8-13)
Az első keresztyén gyülekezetekben a diakónus tiszt a püspökség mellé rendelt szolgálatot jelentette, tehát nem egyfajta alsó rendű hierarchia volt. Ez egyben jelentette azt is, hogy a diakónus szolgálata fontos helyet töltött be, amiért személyét tiszteletben is tartották. Jézus a maga szolgálatát állította példaképül a tanítványok elé, munkája a szeretetszolgálat területére esett. Az apostol szigorú személyi feltételekhez kötötte, mivel a diakónus Jézus könyörülő szeretetét képviseli, ezért életét és szolgálatát át kell itassa a tisztesség, az egyenesség, a megbízhatóság, távol kell tartania magától az ital vagy a nyerészkedés rabságába való esést. A diakónus nemcsak egyszerűen szolgál, hanem Krisztus nevében teszi azt, ezért fontos, hogy a hit titkát, azaz a hit alapjait is ismerje, jó erkölcsi ítélőképessége legyen. A szolgálat fontosságát jelzi a feddhetetlenség is. Feddhetetlen az az ember, akinek esetében nem merül fel olyan bűn, amely a tisztségre választásakor kizáró ok lenne. A hitvestársra vonatkozó személyi feltételek, akár a püspök esetében a diakónusra is érvényes. Manapság egyre többet hallunk a diakónus tevékenységéről, mondhatnánk a lelkipásztor jobb keze, aki látogatja a gyülekezet tagjait, de ugyanakkor szolgálatával gyógyít és ápol. Imádkozzunk, hogy szolgálatuk őszinte legyen! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek