.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Velünk az Isten – 2023. december 10.

„Ha majd elmondod ennek a népnek mindezeket, megkérdezik tőled: Miért fenyeget bennünket az Úr ennyi nagy veszedelemmel? Milyen bűnt és vétket követtünk el Istenünk, az Úr ellen?” – (Jer 16,10)

Amikor szülőként valamilyen csínytevésért megdorgálod, vagy esetleg meg is bünteted gyermekedet, gyakran előfordul, hogy visszakérdez, de hát miért e büntetés, nem érdemlem ezt. Amikor felnőttekként valamilyen veszteséggel, fájdalommal, betegséggel kell megküzdenünk, szinte ugyanazt a kérdést tesszük fel, csak most már nem a szülőnek, hanem az Úr Istennek: miért e sok szenvedés, nem ezt érdemlem. Másképpen látjuk magunkat, életünk folyását, mint ahogyan Isten lát bennünket.

Izrael is értetlenül áll Isten büntetésével és annak mértékével szemben, mégis bűneik következményeként kell elszenvedniük azt. Isten büntetése elsősorban nem ítélet, hanem eszköz, mely jobb belátásra téríti az övéit. Szeretetből fakad, ahogyan a szülő is féltő szeretetből dorgálja meg gyermekét.

Az üzenet számunkra ma az, hogy a bűn és annak következményei többé nem bennünket terhel. A betlehemi gyermek, Isten Fia vállalta vétkeink büntetését, majd halála és feltámadása által kimentett minket a bűn és a halál hatalmából. Ámen.

Gáti Tibor Levente,

Kisbábony

Vélemény, hozzászólás?