„Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlós szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyatottá lesz a ti házatok. Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Máté 23,37-39)
A Biblia az igazság köynve, és az igazságnak akkor is el kell hangzania, ha az néha fáj. Kíméletlenül kemények ebben a részben a Jézustól hangoztatott „jajok,” és mégis az Ő szeretete csendül keresztül mindezeken, és részvétteljes együttérzését ismerteti meg velük. Isten kiválasztotta népét, és nagy dolgokat művelt vele, mégis ezt a kegyelmet bűnös cselekedetekkel viszonozta. Isten kiváló prófétákat küldött melléjük, akik a Mindenható tanácsát hitelesen közvetítették, de az Ószövetséget ismerve láthatjuk, hogy bántak velük. A szőlőművesek példázatában minden felismerhető. Kérdezhetjük: ma milyen a helyzet? Kapunk-e az élet kihívásaira válaszokat Istentől? Szól-e a világ és az egyéni élet háborúságaiban? Ha igen, akkor elfogadja tanácsát az emberiség? „Hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet…?” A hányszor szócska rávilágít az Úr legbensőbb érzéseire, szeretetére, kitartására és arra a szilárd elhatározására, hogy mindenárom meg akarja őket menteni. A kegyelem szavaival érkezik hozzánk ma, amelyre a válaszunk legyen a következő: Uram, én akarom! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek