“Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Róma 7,14-20)
A keresztyén élet állandó kísértése a törvényeskedés, már pedig ha a keresztyén ember az evangéliumból bármily formában vagy mértékben törvényt csinál, akkor életében szükségképpen jelentkeznek a Krisztus előtti élet ballépései. Mindezek azok, amelyektől fél és retteg az ember, hiszen tudja, hogy cselekedetei gonoszak, és ezeknek komoly következményei lehetnek. A sors sodrásával haladó ember élete szakadékba zuhanhat, ha a belső rossz hangok a cselekedetekben is megnyilvánulnak, azok nekünk is, de másoknak is árthatnak, sőt végzetesek lehetnek. Ezért jó olykor megállni, mérlegelni és észrevenni helyzetünket: Mi vagy ki irányít belülről? Kinek a belső hangja szólít meg? Pál apostol elmondja gyengeségét, tudja, hogy “testében nem lakik jó.” Bűnös állapotából menekülne, van benne akarat, mégis képtelen a cselekedetre. Olyan ez, mint egy rémálom, amikor üldöz valaki, de végtagjaink nem mozdulnak. A fékező rendszer maga a bűn, ennek felismerése az leső lépés Krisztus felé, aki ennek levetkőzésében legnagyobb erőnk. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek