“A nép vezetői Jeruzsálemben telepedtek le. A nép többi részére pedig sorsot vetettek azért, hogy minden tíz ember közül egy Jeruzsálembe költözzék, és a szent városban lakjék, a többi kilenc pedig maradjon a maga városában. Mindazokat, akik önként vállalták, hogy Jeruzsálemben telepszenek le, áldotta a nép. A júdai tartomány főemberei Jeruzsálemben telepedtek le. De Júda városaiban lakott a maga birtokán, a maga városában Izráel többi része, a papok, a léviták, a templomszolgák és Salamon szolgáinak a leszármazottai. Jeruzsálemben telepedtek le Júda és Benjámin leszármazottai közül a következők: Júda leszármazottai közül Atájá, Uzzijjá fia, aki Zekarjá fia, aki Amarjá fia, aki Sefatjá fia, aki Mahalalél fia volt, Pérec leszármazottai közül…” (Neh 11,1-5)
A fejlett világ egyik legnagyobb kihívása manapság a népesség létszámának csökkenése. Számunkra is keserű megállapítás a minden esztendő végi statisztikai kimutatások, amelyben azt olvashatjuk, hogy többet állunk ravatal mellett, mint keresztelési és esketési örömök átélésének színhelyein. A kivándorlásról még nem is beszéltünk… Szomorú tények mindezek, könyörgünk a Mindenhatóhoz, hogy adjon szerető szíveket, akik vállalják a gyermekáldásokat és az itthon maradást. Babilon szörnyű pusztítást végzett Isten népe ellen, mindent eltörölt és lerombolt, úgy vitte el a maradék népet a fogságba. Azt is tudjuk, hogy az idegen földön berendezkedett nép java nem szívesen ment haza, a romokat nem volt kedve mindenkinek eltakarítani és építeni. Isten segítségével ez is sikerült, és Nehémiás tudta, hogy Jeruzsálem városát érte legjobban az ostrom, bizonyára ott lehetett a legtöbb emberi veszteség is. Ezeket pótolni kell, a fővárosnak lakosokra van szüksége, kell legyen egy mag, amelyik benépesíti azt az évtizedek alatt. A feladat teljesíteni az ábrahámi áldásokat: “Megsokasítalak téged.” Nemzetünket a történelem folyamán számtalanszor érte végső pusztulás. Mai szemmel nézve el sem tudjuk képzelni, hogyan sikerült őseinknek lábraállni Muhi, Mohács, Szatmár vagy Trianon után, de megtörtént mindig a csoda. Ma is Isten csodáiban kell bíznunk, amikor migráns-, anyagi-, erkölcsi-, egészségügyi-, gazdasági válságok és háborúk gyengítik a Föld lakosságát, amikor a nők alapvető jogai közé kívánják sorolni az abortuszt… Én hiszem, hogy Krisztus népe tudja a küldetését és feladatát! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek