“Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1Kor 4,1-5)
Szolga és sáfár. Két gyönyörű hasonlat, amit Pál apostol magára és munkatársaira vonatkoztat, de a mindenkori keresztyén hívőre is kivetíthető. A “szolga” ebben a szóhasználatban az a személy, aki a hajó legalsó színtjén evezőlapáttal a kezében, kemény erőt kifejtve végzi a rábízott feladatot, miközben a kormány a kapitány kezében van, aki irányítja a hajót. A sáfár az a szolga, akire mindent rálehet bízni. A feladata az, hogy a rábízottakkal tisztességesen bánjon, tudásának és rátermettségének köszönhetően a kezébe helyezett kincsek sokasodjanak, mert egyszer eljön a gazda, és számot kell adnia mindenről. Isten misztériuma olyan hittitok, amelyet csakis Isten Igéje képes megértetni a hívőkkel. Isten mindezekért hűséget vár cserébe. Életünk mai helyzetében vállalnunk kell a szolgálatot és a sáfárkodást. Isten bízza reánk úgy, hogy akarja azt, hogy éljünk igéjével és tanácsával, életünkben legyen ott a mindennnapi imádság, miközben Szentlelkével irányítja éltünk hajóját. Ámen.
Ilonczai Zsonbor,
Szárazberek