“Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nékem az Úr…” (2Sám1 6,12)
Vannak olyan életszakaszok, amikor bajt baj követ, a megpróbáltatások sorozata tartja hatalmában életünket. Ilyenkor kérdezzük: Mikor lesz már vége? Mi következik még?
Ebben az ige szakaszban (az 5-14 versekben) arról van szó, hogy amikor Dávid és csapata Bahurimig ért, a Saul nemzetségéből származó, benjáminita Sémei átkot szórt a királyra, vérszopónak és istentelen embernek nevezte és a legrosszabbat kívánta számára. Az utódok nem tudnak felejteni!
Dávid nem áll bosszút érte, arra kéri szolgáit, hogy hagyjanak békét neki és ezt a jelentős, kiemelt mondatot is hozzá teszi kéréséhez.
Ez egy röpke imádság, amelyet mi is ajkunkra vehetünk és veszünk oly sokszor, de nem feltételes módban immár, hanem bizonyossággal, ahogy mondjuk a húsvéti utáni napokban: Bizonyosan, valóban feltámadt az Úr Jézus Krisztus. Nemcsak talán, de valóságosan lélekben és testben egyaránt. Amennyiben a kételkedés megszűnik, előtérbe kerül a hit, a “reménylett dolgok valósága” . Nem találgatunk többé, nem is keresgélünk olyan helyen, ahol nincs jelen az Isten, mert nekünk bizonyosságunk van arról, hogy a bajok helyett az Isten jóval fizet, a bajokat mi keressük magunknak.
Uram, egy bizonyos:
Te a jót akarod,
elkerülnek a bajok,
ha hozzád fordulok.
Ámen.
Fodor Lajos