„Magasztalják a te nagy és rettenetes nevedet, mert szent az!” (Zsolt 99,3)
Divatossá lett az Isten neve, csak nem a megfelelő értelemben. A show-műsorokban az elképedésnek megvannak a sajátos kifejezései. Ezek közül az egyik leggyakoribb az „Úr Isten” és a „Jézusom”, persze nem ilyen természetesen, hanem jól elnyújtva a hangokat. Továbbá különféle jelzőkkel cifrázni is szokás, de méltatlannak érzem az áhítathoz, hogy leírjam ezeket. A köznyelvben is szépen meghonosodtak ezek a szavak az álmélkodás kifejezésére. De más körülmények között is használjuk őket. Az év végéhez közeledve már sokan jó viselkedésre szólítják fel a gyerekeket, különben a Jézuska nem hoz semmit. Többször is hallottam már a „jóistenke vigyázzon rád” áldásformulát. Ne feledkezzünk meg a cifra káromkodásokról sem. Na, ennyit arról, hogy „ne használd hiába az ÚR, a te Istened nevét” (2 Mózes 20, 7). Jézussal kapcsolatosan pedig „nem adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4, 12)
Nem hogy magasztalnánk az Úr nagy és rettenetes nevét, de még tisztességgel említeni sem tudjuk. Igaz, így csak érem egyik oldalát látjuk. A másik oldalon, ott van az őszinte köszönet, amikor egy örömélmény hatása alatt kimondjuk: „hála Istennek” vagy „dicsőség az Úrnak”. Néha pedig az is előfordul, hogy ugyanaz a személy mindkét módon használja az Úr nevét.
Legyünk figyelmesek, és ne engedjük, hogy az istenkáromlás felé sodorjon a divatosság. Jegyezzük meg egy életre, hogy az Úr neve szent és ehhez tartsuk magunkat. Áldásul kaptuk azt a lehetőséget, hogy megszólíthatjuk Őt. Ne éljünk vissza vele. Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti