Velünk az Isten – 2021. november 23.

“Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. Megmutatta szabadító erejét az Úr, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.
Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.
Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!” (Zsolt 98,1-4)

Az Úr királyságáról szól ez a zsoltár, műfajára nézve himnusz, amely arra szólítja fel az olvasót, hogy énekeljen az Úrnak, mert csodálatos dolgokat vitt végbe, hiszen kiszabadította népét a fogságból. Ebben a szabadításban a nép Isten győzelmét látta. Ez a szabadítás tehát alkalmat nyújt a népnek, hogy Isten győzelmét lássa abban a tettben, amit Isten Babilonban véghezvitt. Ő már a fogságba menetel idején Jeruzsálem népének megígérte, hogy eljön az idő, amikor mindent újjáteremt, népét hazavezeti, megszabadítja az idegenek kezéből, megbocsát neki és következhet az újjáépítés ideje. Aki hitt Istenben, az már a fogság idején megtelt reménységgel, aki ma is hisz, ablakot nyit Isten reménysége előtt. Hinni mindig előre kell, a reménység, amit Advent nagyhetében látunk, az már számunkra beteljesülés.  Ámen.

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Vélemény, hozzászólás?