Velünk az Isten – 2021. június 17.

,,Amikor pedig a hét nap már a vége felé járt, az Ázsiából való zsidók meglátták őt a templomban. Fellázították az egész sokaságot, majd megragadták, és így kiáltoztak: Izráelita férfiak, segítsetek! Ez az az ember, aki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt; és ezenfelül még görögöket is behozott a templomba, és megszentségtelenítette ezt a szent helyet.” (ApCsel 21,27-28)

,,Aki nem tudja merre tart, azt oda vezetik, ahova akarják!” – írja Sütő András. Sok ember jellemtelenül, a környezeti hatások befolyásoló erejétől ringatva halad életúján. Pál apostol nem ilyen életúttal rendelkezett, Ő tudta és zsigereiben érezte, hogy az a Jézus, aki megszólította a damaszkuzi úton vezeti élete minden napján. Urától kapott missziója, hogy az evangéliumot hirdesse minden embernek. Sokaknak ez nem tetszett, főleg a farizeusoknak, és hamis vádak alapján Pált el akarják tenni láb alól. Milyen érdekes, hogy Pál apostol útja sok tekintetben megegyezik Jézus útjával. 1.Kihallgatóik nem találtak halálra méltó bűnt bennük. 2.A tömeg meg lett győzve, hogy meg kell halljanak. Ez üzenet valamennyiünk számára, mert ahogyan Jézust szavának nem hitt mindenki, úgy Jézus emberének szavai is megosztottá teszik a tömeget. Ez nemcsak az első században van így, de napjainkban is, Vannak, akik befogadják az Élet Igéjét. Vannak, akik közömbösek maradnak, megint mások szívéről visszapattan a hirdetett ige. De ettől függetlenül az Ige szól ennélfogva szabad nekünk az Ige erejében bízni. Kell és Lehet nekünk kérni Isten Szentlelkét, hogy ahogyan Pál apostolt újjá teremtette, olyan emberré alakította, aki határozottan és megalkuvás nélkül hirdette Jézust, úgy formáljon minket is.

Meghökkentő, hogy az apostol felé szabadon áramló indulatok között: ,,Végeztesd ki!” 21.36 Pál megszólítja a népet és elmondja nekik, hogyan szólította meg őt Jézus. A mi Urunk így cselekszik megszólal és megszólaltat. Újból és újból. Krisztus nevében megszólaló ember beszéde már nem a hallgatóság tetszéséhez igazodik, hanem Ura akaratához.

Törő Attila Miklós,

Szatmár-Németi slp.

Vélemény, hozzászólás?