Ilyen lenne az egyház?
„A szülei pedig így válaszoltak: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de azt nem tudjuk, hogyan lát most, és nem tudjuk, hogy ki nyitotta meg a szemét. Elég idős már, őt kérdezzétek, ő beszéljen magáról! Ezeket mondták annak szülei, mivelhogy féltek a zsidóktól, mert már megegyeztek a zsidók, hogy aki Krisztusnak vallja őt, azt ki kell zárni a zsinagógából.” (János 9, 20-22)
A zsidó vallási vezetők, a törvény betartásának megrögzöttségével észre sem vették a jeleket, amelyeket Jézus tett. Inkább a hatalmukat fitogtatva kizárással fenyegették azokat, akik megsejtettek valamit Jézus hatalmából. A vakon született férfi szülei annyira rettegtek a kizárástól, hogy látszólag örülni sem tudtak a gyermekük gyógyulásának. A kor vallási felfogása szerint a vak férfi Isten büntetéseként kapta a fogyatékosságát, és ezért valószínűleg sokan megvetették. A gyógyulás után viszont nem az örömteli csodálat középpontjába került, hanem a gonosz vádaskodás kereszttüzébe. Joggal kérdezhetjük: ilyen lenne az egyházi élet? Ami az előírások határait meghaladja, abban már meg sem látjuk az Úr megújító szeretetét? A hittételeket arra használjuk, hogy másokkal is megismertessük az Úr szentségét vagy arra, hogy félelemben tartsuk a híveket? A templom a megbocsátás, a gyógyulás, a megújulás, az Istenben való megnyugvás helye vagy inkább a szentek közösségének kiváltsága, amelyből kizárhatóak, akik nem tetszenek? Jaj nekünk, ha hagyjuk, hogy az egyházi életünk visszacsússzon abba a mélységbe, amelyből az Úr Jézus már kiemelte.
A vak meggyógyult, de ezt a többség nem tudta elfogadni Isten szeretetének jeléül. Még a meggyógyított ember szülei sem örültek igazán. A kor vallási szempontjai szerint az ő vétkeik miatt születhetett vakon a gyermekük, és ezt el is fogadták. A gyógyulás csodáját azonban nem tudták Istennek tulajdonítani, mert megbénította őket a zsinagógából való kizárásnak a félelme. Hát nem különös? A rosszat el tudták fogadni az Úrtól, de a jót nem, pedig általában ez fordítva szokott megtörténni.
Isten nem akar félelemben tartani senkit. Ez sokkal inkább azoknak a fölényeskedő önelégülteknek a módszere, akik a saját pozíciójuk megőrzését többre tartják az evangéliumnál. Amíg a zsidó vallási vezetők játszották az eszüket, addig Jézus szeretettel munkálkodott, és ez, azóta is így van. Akkor élünk mi is Jézus példája szerint, ha cselekvő szeretettel segítünk ott, ahol tudunk. Ámen.
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti