Kezdőlap / Napi Ige / Velünk az Isten – 2020. november 13.

Velünk az Isten – 2020. november 13.

„És felele a témáni Elifáz, és monda: Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben? Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted; A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted; Most, hogy rád jött a sor, zokon veszed; hogy téged ért a baj, elrettensz! Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed-é utaidnak becsületessége?” (Jób 4,1-6)

Jób nagy mélységbe kerül, úgy érezheti ő is és barátai is, hogy a Mindenség Ura minimum elengedte a kezét.

Jó, ha az embernek vannak barátai és a bajban ismerszenek meg az igazi barátok a mondás szerint. Jóbot meg „beteglátogatják” a barátok és vigasztalni is akarják, ha már ott vannak, de sajnos nem mindig látnak tisztán ők sem. Ez a segítség kicsit bántó, kicsit téves, nem teljesen tölti be a jószándékot. Persze a pokol felé vezető út is jószándékkal van kikövezve.

Én hiszem, hogy a Biblia Isten szava, és az írott és olvasott igén keresztül Isten szól. De Jób könyve, kicsit más, Jób történetének nem minden sorában szól maga Isten. A könyv fontos szerepet tölt be az íráson belül s azokkal a kutatókkal értek egyet, akik szerint a Szentírás egyik leg régebbi darabja ez a könyv. Leginkább azokat a buktatókat mutatja be, amiken az ember a gondolkodása révén eleshet. Megtörténik, hogy a töprengés, a kiútkeresés emberileg elcsúszik…

Sajnos a barátok néha csak emberi filozófiákat osztanak meg Jóbbal, saját gondolataikkal, mások tapasztalatával bombázzák a beteget, akit látogatnak. Kioktatják de nem szeretik. Másrészt Jób se mindig az Örökkévaló álláspontján van. A könyvet teljességében kell látni és olvasni, s nem soronként kell értelmezni, mert ha mégis így teszünk ellentmondások feszülését érezzük csupán s magunk is elbizonytalanodhatunk, ha szorult helyzetbe kerülünk.

A fenti néhány sorban Elifáz csak tisztelet köröket ír le, hogy aztán megmondja a tutit. Jóbot olyannak mutatja be, aki korábban vélemény vezér volt s szociálisan érzékeny más bajaira, de most lám neki magának van szüksége a segítségre. Nincs is ezzel baj: a magunk helyén mind „jóemberek” kell legyünk és megtörténhet, hogy aztán az életünk olyan szakaszba ér mikor nekünk lesz szükségünk mások segítségére. Fontos, hogy mindig Istenben legyen bizodalmunk, s ne ingerülten, hanem türelemmel és szeretettel éljünk meg a legsötétebb próbatételeket is. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Szóljon hozzá