„Amikor látta az ÚR, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz, megbánta az ÚR, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében. Ezt mondta az ÚR: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az embert, az állatot, a csúszó-mászó állatokat és az ég madarait. Mert bánom, hogy megteremtettem. De Nóé kegyelmet talált az ÚR előtt.” (1Móz 6,5-8)
Mit lát ma az Úr, ha megvizsgálja ezt a világot? Talán az „ember gonoszsága a földön” kevesebb lett? Bárcsak bizton állíthatnánk, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint az özönvíz előtti emberek és a mi Atyánknak nem kell bánkódnia, ha ránk néz. A józanész győzködi a nyugtalan lelkiismeretünket, hogy azért nem vagyunk mi épp annyira rosszak. Ej, ha mindenki olyan lenne, mint mi akkor sokkal jobb hely lenne ez a világ, nem lenne annyi gyűlölet és nem kellene azért aggódni, hogy az utódainknak nem lesz már tiszta vizük és levegőjük, szennyezetlen élelmiszerük. Lehet, hogy nem világraszólók a gonoszságaink, de azért érdemes megvizsgálni önmagunkat.
Az Úr azért bánkódott, mert az ember „szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz”. Gonoszságról akkor beszélhetünk, amikor az életünk nincs összhangban Isten rendjével. A saját gonoszságunkat az Isten rendjéhez kell mérnünk, nem pedig a jól ismert bűnözők gaztetteihez és így egészen más értelmet nyer a bűn. Istentől kapott feladatunk, hogy viseljük gondját az életterünknek, de a legnagyobb vállalatok könyörtelenül szennyezik a levegőt, a vizeket és a termőtalajt. Persze ugyanide sorolható az is, amikor az egyszerű ember felelőtlenül eldobja a szemetét. Igaz, nem mindegy, hogy milyen mértékű a szennyezés, de a könnyelműség ugyanúgy jellemez minden szemetelőt.
A gonoszság, mint az Isten rendjétől való eltérés az életünk minden területén tetten érhető. Krisztus megváltottjaiként pedig még nagyobb a felelősségünk. Úgy gondolom, hogy gyakran megbántjuk a mi Atyánkat és ezt észre sem vesszük, vagy nem akarjuk észrevenni. Még jó, hogy vannak, akik kegyelmet találnak, ahogyan egykor Nóé is. Ez a kegyelem nemcsak egy életmentő mennyei közbeavatkozás, amit ajándékba kapunk, hanem megbízás is. Nóéval együtt megmenekül a családja is és nekünk is szolgálnunk kell egymás megtartását. A felismerés, hogy kegyelembefogadottak vagyunk, arra kell indítson, hogy figyeljünk Istenre és egymásra. Ámen!
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti