„Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait.” (Lk 24,36-40)
Jézus feltámadott teste megérinthető, csontból és húsból álló test volt. Ugyanaz a test, amelyet eltemettek, de annyiban változott meg, hogy már nem volt a halálnak alávetve. Ezzel a megdicsőült testtel Jézus bement abba a helyiségbe, ahol a tanítványok összegyűltek, és amely helyiségnek ajtói zárva voltak. Ez az, amit Jézus feltámadásának első napjának estélyén tesz. A tanítványok felnéztek, meglátták Őt, és hallották, amint félelmükben mond: „Békesség néktek!” A tanítványok pánikba estek, mert azt gondolták, hogy kísértetet látnak, de Jézus megmutatja sebeit a kezein és a lábain azt mondván: „én vagyok az,”és ekkor felismerik Őt. Jézus egészen aprólékosan mutatkozik meg tanítványainak, holott már tudták róla, hiszen hallották Pétertől és az emmausi tanítványoktól, hogy feltámadt. Jézus az ő testi jelenlétére teszi a hangsúlyt, hogy az, akivel a tanítványoknak közösségük van, az nem más, mint a létező, feltámadott és dicsőséges testben lévő Úr. Jézus fontosnak tartja ma is, hogy ezt a közösséget érezzük, és az evangélium olvasásában, az úrvacsorában, a lelkiismeretben megtapasztaljuk. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek