“Vállald velem együtt a szenvedést, mint Jézus Krisztus jó vitéze!” (2Tim 2,3)
Különös kérése van Pál apostolnak Timóteus felé. A jó vitéz a szenvedést is vállalja, nem a szenvedésért magáért, hanem azért mert elkötelezett Krisztus iránt.
Krisztus előtt néhány évszázaddal Nagy Sándor majdnem az egész akkor ismert világot meghódította haderejével, okosságával és diplomáciai képességével. Egy napon Nagy Sándor egy kisebb sereg kíséretében egy erősen védett, kőfallal körülvett városhoz közeledett. A hadvezér a falak előtt megállva nagy hangon követelte, hogy láthassa a királyt. A király az ostromló hadsereg feletti lőállásokhoz közelítve beleegyezett, hogy
meghallgatja Sándor követeléseit.
– Add meg magad azonnal! – parancsolta Nagy Sándor.
A király nevetésben tört ki.
– Ugyan, miért adnám meg magam? – kiáltotta le. – Mi sokkal többen vagyunk, mint ti. Semmi veszélyt nem jelentetek számunkra!
Nagy Sándor kész volt válaszolni a kihívásra.
– Engedd meg, hogy bebizonyítsam, miért kell megadnod magadat – válaszolta.
Azzal elrendelte embereinek, hogy sorakozzanak fel libasorba, és kezdjenek el menetelni. A sort egy meredek szirtfalra vezényelte, amely mintegy száz méternyire magasodott az alatta elterülő sziklás talaj fölé.
A király és katonái megütközve nézték, amint Nagy Sándor katonái egyenként, tétovázás nélkül, fegyelmezetten meneteltek a halálba. Tíz katona halála után Nagy Sándor megálljt parancsolt a többieknek, és azt, hogy menjenek vissza hozzá.
A király és a katonái azon nyomban megadták magukat Nagy Sándornak.
Nem olyan helyen élünk, ahol meg kell halnunk Krisztus ügyéért, de vajon Jézus Krisztus jóvitézeinek (van olyan helye a világnak ahol igen) van-e ekkora elköteleződése? Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka