“Dávid házakat épített magának városában, helyet jelölt ki az Isten ládájának, és sátort vont föléje. Akkor mondta ezt Dávid: Nem szabad másnak hordoznia az Isten ládáját, csak a lévitáknak, mert őket választotta ki az Úr, hogy állandóan hordozzák és gondozzák az Úr ládáját.” (1Krónika 15,1-2)
Dávid pontot tesz népe élete egyik szakaszának végére és a honfoglalás után új fejezetet nyit azzal, hogy elkezdi építeni az országot. Fontos ebben, hogy Kivel kezd. Istennel vagy nélküle? Saul királysága ráébresztette a népet, hogy Isten elfelejtésével erkölcsi romlásba sodródik az ország. Dávid nem akarja ezt, ezért az új fővárosba fölhozatja a frigyládát, amelyet a pusztában vittek elől az előírt rendtartás szerint. Korábban pontosan ezért gerjedt fel az Úr haragja, mert ezt a rendtartást megszegték és rosszul keresték az Urat. Az igazi rendtartásban Isten akarata valósul meg, ezért nem közömbös annak teljesítése vagy megszegése. Az emberi, öncélú szándékok érdekében megváltoztatott rendtartást megveti az Úr. Ilyenkor vissza kell térni az isteni parancs igazi értelméhez és teljesítéséhez. Dávid is ezt teszi, ezt tették és erre figyelmeztetnek reformátor elődeink is. Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek