“Val ban igazat sz ltok, ti hatalmasok? Igazs gosan t ltek-e, ti emberek fiai?” (Zsolt 58,2)
Nagyon kem nyen sz l D vid, az 58. zsolt rban az igazs gtalan b r k ellen. Sehol sem olyan szembe tl a zsolt ros izz haragja, mint ezekben a versekben, melyekben azt k ri Istent l, hogy b ntesse meg a gonoszokat. El is k pzeli azt, hogyan kellene megb ntetni ket: t rje Isten ssze sz jukban a fogakat, m ljanak el, mint a csiga, amely sz tm llik, s tal n a legdurv bb elk pzel se az, hogy gy m ljanak el, mint az a korasz l tt, akit nem l tja meg az desanyja. Olvasva ezeket a verseket, bennem az a k rd s tev d tt fel, hogy l tezik-e az, hogy az emberben ennyi s ilyen fajta harag felt rj n? Sajnos igen. Az ut bbi id ben nagyon sok gy lekezeti tagommal besz lgettem s ott is tapasztalom ezt a fajta rz st: van aki, a rendszerre haragszik, m sok a felebar tot fojtan k meg egy kan l v zben, mert az vek alatt nem rendezt k gyeiket, nem besz lt k meg azokat. s rzi ezt a mag t kereszty nnek vall ember.
Akarva akaratlanul szre vehetj k azt, hogy a zsolt ros megtorl st k vetel szavai nagyon t vol llnak az ellens g szeretet re buzd t j zusi parancst l. Viszont figyelemre m lt , hogy a zsolt ros Istent l v r igazs gszolg ltat st, s nem szem lyes bossz ll son t ri a fej t. Haragszik, ott van benne az elk pzel s a b ntet sre is, de Istenre b zza a dolgot.
Egy id s ember mes lte el egyszer az let t: els t z v ben annyi kereszt volt, mint m snak tal n eg sz let ben: sokan b ntott k, becsapt k, csal dja kitagadta a csal di vagyonb l, s m gis azt tudta mondani van Isten a menyben. Majd d nteni fog sorsom s sorsuk felett. S k zben szeretettel besz lt az eg sz let r l, a “gonosz b r kr l.” Annyira sz p p lda ez. Ha haragszunk, ne mi b ntess nk, hanem engedj k, hogy Isten cselekedjen. men
Kov cs M ty s P ter,
S ndorhomok