“Igaz besz d ez s teljes elfogad sra m lt , hogy Krisztus J zus az rt j tt e vil gra, hogy megtartsa a b n s ket, a kik k z l els vagyok n.” (1Tim 1,15)
J zus s a b n s sszetartoznak. Megd bbent ez a meg llap t s, mint ahogy megh kkentett egyszer egy b rt nb ntet sre t lt f rfi bizonys gt tele is: a b neim hoztak k zelebb Istenhez. A megvallott b neim.
Az ember ltal ban j nak rzi mag t. Vannak j cselekedetei, seg t, amiben tud, vannak sikerei is. Ilyenkor kih zza mag t. De szre sem veszi, hogy ezzel kiteszi mag t annak a bizonytalans gnak, hogy ha sikeres, ha j , ha gyes, akkor el gedett, ha kudarcai vannak, ha rosszul s l el valami, ha gyetlen, akkor el gedetlen. Ilyenkor j n a nagy arcra es s, az nmarcangol s, ami ak r depresszi hoz is vezethet. Ha azonban bevallom, hogy b n s vagyok, azzal azt is beismerem, hogy koldus is vagyok, lelki szeg ny, aki J zust lltja lete k z ppontj ba. s abban biztos vagyok, hogy t le kapok, n la mindig jrakezdhetek.
K pzelj k el azt, hogy J zus ll egy nagy terem k zep n, vagy ppen egy domb cs cs n. K rbeveszi a sokas g, fogalmazhatn nk gy is, hogy b n s k veszik t k r l. A b n s k k zt els az, aki a legk zelebb ll hozz , akinek legel bb bocs tja meg a b n ket. Aki t vol van t le, az gy gondolja, hogy k d s thet, cicom zhat, takargathat, de b nei megmaradnak.
Els lenni a b n s k k zt? Nem is olyan rossz dolog, akkor, ha nem lszent m don, hanem szint n, b neimet beismerve, konkr tan megnevezve viszem el . Akkor biztos lehet abban, hogy megbocs tja, s ezzel egy tt az irgalmazottak k z l is az els lehetek. men!
R cz Ervin,
Erd d