„Erről ismerhető meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, aki nem szereti az ő atyafiát.” 1Jn. 3,10
Olvasandó szakasz: 1 János 3,1-12
Minden embernek vannak jellegzetes anyajegyei, tulajdonságai, viselkedési formái, melyek csak rá jellemzőek. János apostol ebben a fejezetben Isten gyermekeinek a jeleit, jellemvonásait írja le. Nagyvonalakban azt lehetne mondani: Isten gyermeke az, aki a bűnt nem szereti, de szereti a felebarátját és Istenét, valamint az Úrhoz mindig bizalommal fordul. A 10. versben egy nagyon világos fogódzót ad számunkra János apostol ebben a témában, mégpedig azt írja: aki nem cselekszi az igazságot, az egy sem Istentől való, másfelől, aki az atyafiát sem tiszteli, szereti az is távol áll az Isten gyermekeinek a csoportjától. Két dolgot említ meg, amire jó lenne ezen a mai napon nekünk is odafigyelni és magunkra nézve feltenni a kérdést, hogy kinek a gyermeke vagyok én?
Mi határozza meg az én cselekedeteimet? Igazságot cselekedni azt jelenti, hogy szívből félni az Istent, s az Ő parancsolataiban járni, amennyire ezt az emberi gyengeség lehetővé teszi. Az igazságosság az a tökéletlen engedelmesség, mellyel Neki adóznak. János viszont kijelenti, hogy mindazok, akik nem élnek igaz módon, nem Istentől valók, mert akiket csak elhív Isten, azokat meg is újítja az Ő Lelkével.
Vagy ott van a másik nagy örök kérdés: mennyire tudom én szeretni a másik embert? A mássága, külső kinézete, a társadalomban betöltött helye és szerepe, mennyire befolyásolja a másik ember iránti ragaszkodásomat? Sajnos bennünk van az előítélet. A másik ember szeretetének van egy kitétele: csak akkor tudom igazán szeretni, ha én igazán szeretem az Urat! Ha nem működik az emberek felé irányuló szeretetem, akkor elsősorban próbáljam meg rendezni Isten és köztem lévő kapcsolatot.
Minden nap próbáljunk meg valamit magunkba zárni Isten Igéjéből, hogy a világ már messziről lássa mirajtunk, hogy Isten gyermekeinek a csoportját erősítjük. Ámen.
Kovács Mátyás Péter, Sándorhomok