“És szövetséget kötének Jonathán és Dávid egymással, mivel úgy szerette őt, mint a saját lelkét.” 1Sám 18,3
Ismerve Jonathánnak és Dávidnak az életútját, a barátságukat, én sajnos arra a szomorú megállapításra jutottam, hogy én barátok szempontjából rosszul állok. Vannak ismerős arcok, akikkel néha találkozunk, s beszélgetünk általános dolgokról, vagy részben érintjük egymás lelkében dúló érzéseket, de az ilyen ember inkább ismerős, mint barát. És azt sem tudom elfogadni, amikor valaki valakire azt mondja, a mai modern nyelvhasználattal, hogy jó haver vagy, de igazából ez csak arra vonatkozik, hogy most azért kellesz nekem, és azért sorollak ebbe a kategóriába, mert el akarok valamit érni, és a célba jutáshoz te segíthetsz nekem. Onnantól kezdve, meg már csak ismerlek. Szent Jeromos mondta, hogy: “Az a barátság, amely abbamaradt, sohasem volt igazi.” Az én életemben több ilyen barátság is véget ért, ezek szerint nem voltak igaziak.
Annyira gazdag ez a mai Ige: Jonathán és Dávid egymással szövetséget kötöttek, és úgy szerették egymást, mint a saját lelküket. (Senki ne gondoljon rosszra.) És ebben egyfelől ott van az a bibliai tanítás, hogy úgy szeresd a másikat, mint önmagadat. Nemcsak te vagy ebben az életben és ne csak te akarj diktálni, hanem figyelj a melletted élő emberre is. Arra az igazi barátra, akire minden időben számíthatsz. Amikor Saul üldözése egyre erőteljesebb lett Dávid irányába, Jonathán egyszer átszökött Dávid táborába. Nem azért, hogy apja célját elérje és megölje, hanem azért, hogy “lelket öntsön belé.” Azért ment, hogy vigasztalja és bátorítsa. El is foghatták volna Jonathánt, sőt, ha ez kitudódik, akkor az apja szemében kegyvesztetté válik, de a hű barát ezt felvállalja.
Másfelől azt olvashatjuk még ebben a fejezetben, hogy a jó barát megosztja amije van. Dávid Issai törzsének egyik legkisebb gyermeke volt. Nem lehetett divatos öltözete, szép holmijai. A jó barát megosztja azt amije van: Jonathán a felső ruháját ráterítette és az egész hadi öltözetét fegyvereivel együtt neki adta. Nem szorítja össze a kezét, hanem kinyitja és ad.
Minden embernek szüksége van egy barátra. Kell a barát. A megértő társ, aki hibáinkkal együtt szeret, s ha fojtogat a magány, hozzánk tapad, de nyomban újra leválik, mikor újra magányra vágyunk. Mert mindent érez, mindent tud, ami számunkra fontos. Az érintése maga a biztonság, amikor megfogja a kezünk. S jelen van akkor is, ha távol van. Mert a fő jellemzője, hogy van. Hogy létezik, és bármikor feléje nyúlhatunk. Gondoljuk végig a mai napon azt, hogy nekem milyen barátaim vannak? Felszínes, vagy mély a kapcsolatunk velük? Ámen
Kovács Mátyás Péter, Sándorhomok