„Avagy azért hozzáké elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azérté, hogy a gyertyatartóba tegyék?” (Márk 4, 21)
A teremtés hajnalán elhangzott Isten első szava és parancsa: „Legyen világosság”(I Mózes 1:3). A sötétségnek meg kellett hajolnia a világosság előtt. A hitéletben is a megvilágosítás az első, amit Isten cselekszik, Ő azért küldte Jézust, hogy minden emberi életet ezzel a fénnyel beragyogjon, mikor Ő született, a betlehemi sötét éjszakában föltámadt a világosság. Ez a legtöbb, amit Ő hozhatott és adott nekünk. A mai igénkben a „gyertya,” mint jelkép jelenti azokat az igazságokat, amelyeket Jézus közölt földi élete során az egész világgal, és amit közöl ma is a keresztyén emberrel. Ezek az igazságok, nem arra valók, hogy véka alá vagy ágy alá tegyék, hanem, hogy nyílt helyen legyenek, hogy emberek lássák, és világosságot kaphassanak ők is. A mai ember „vékája” sok minden lehet: kényelmes lakás, autó, munkahely, amelyek nem engedik, hogy Istenre figyeljünk, de ne feledkezzünk meg az „ágyról” sem, mely a kényelmünkről esetleg lustaságainkról tanúskodik. Jézus ilyen értelemben figyelmezteti az övéit, vigyázzanak, mert ezek az evangélium ellenségei.
Jézus azt akarja, hogy világítsunk az ő világosságával, mert ekkor válik az élet hitelessé, ekkor mondhatják el azt az emberek, hogy valóban a szó mögött ott van a hit, a jócselekedet, az ilyen ember példáját érdemes követni. Ezért ezt a világosságot először meg kell gyújtani. A farizeusokat Jézus jelképesen a meg nem gyújtott lámpásokhoz hasonlítja, ezért voltak hasznavehetetlenek, veszélyesek. A gyertya nem magától gyullad meg, oda kell menni a fényforráshoz, aki maga Jézus Krisztus. Ha gyertyaként világítunk, akkor a legnemesebb feladatot végezzük: elűzzük a sötétséget! A világosság irányít, felfed, melegít, megnyugtat. Milyen sok embernek van ma ezekre szüksége, akik még nem jutottak el a fényforráshoz, mert nem ismerik és pont mi vagyunk azok, akik különbnek tartván magunkat, nem akarunk a kereső vagy eltévedt emberrel közösséget vállalni, mert azt gondoljuk, hogy lelkünket megfertőzi. Jézus mindenhol megkeres, számára a szemétdomb, a börtön vagy a kocsma embere is nagyon fontos. Vajon nekünk is? Végezetül ne feledkezzünk meg arról, hogy a fényforrást, a lelkünket minden nap táplálni kell. Nem elég csak vasárnap! A szentély aranylámpását naponta töltötték, így a mi belső életünket is naponta Hozzá kell igazítani és Belőle táplálni. Világíts ma is a kijelölt helyeden! Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek