„Az atyafiúi szeretet maradjon meg.” Zsid.13:1
A keresztyén ember másokhoz való viszonyát a testvéri szeretet határozza meg. Azt szoktuk mondani, hogy a szeretet keze mindig kinyújtva kész, a szeretet orcája mindig mások felé fordul. Ez a szeretet fejeződik ki Dávid és Jonathán kapcsolatában, akik úgy szerették egymást, mint testvérek, ez a szeretet várja haza a tékozló fiút, és ettől a szeretettől fosztja meg magát a nagyobbik testvér, aki nem tud örülni testvére hazaérkezésének. A keresztyén emberek Krisztus által testvérek. Nem véletlen, hogy református istentiszteleteinken mindig hallhatjuk: kedves testvérek. Ez alapján bár származás szerint idegenek-, vagy közelebb csupán ismerősök vagyunk egymásnak, de Valaki mégis összeköt bennünket, mert a gyülekezeten belül mindannyian Őhozzá tartozunk és Rajta keresztül tartozunk egymáshoz is. Óriási kegyelme Istennek ez a felismerés, amikor nem emberi tulajdonságnak, hanem Krisztus által szított és táplált hitben nyert adománynak tekintem mindezt. Igazából ekkor tudjuk átélni, hogy egymáshoz tartozunk, akkor a mások öröme az én örömöm is, a mások fájdalma az én fájdalmam is, és tudom az élet minden helyzetében, hogy mit kell tennem, hogyan kell a testvérhez tiszta szívből viszonyulni. Nagy kísértése a mai embernek az, hogy csak szavakban tudunk hiteles emberként élni. Amikor tettekre kerülhetne a sor, akkor mindig megtorpanunk, akkor vagyunk a legfáradtabbak, leggondterheltebbek. A Péterek megtorpannak és megtagadják önmagukat. Pedig ott belül a lelkiismeret szól és biztat: most kell megmutatkoznia az igazni szeretetnek, most van másoknak szükségük reánk. Most mutasd meg, hogy ki vagy és kihez tartozol! Ha ez a szeretet valóban jelen van életünkben, akkor igazán át tudjuk élni, hogy mit is jelent az, amikor a mellettem ülő egyháztag, nem csak egyszerüen szomszéd, barát, hanem igazi testvér, akitől semmiben sem vagyok különb vagy más, mert Krisztus mindannyiunkért egyformán szenvedett és meghalt. Maradjon meg ez a szeretet! Ámen
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek