“… Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, … Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, s ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet; és tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek,…” (Zsid. 5,5-9)
Az emberek világában vannak pozíciók, amelyek egyesek szemében olyan tisztségek, melyeket jó lenne elérni, betölteni, mert dicsőséget hoznak, s nem csak hírnevet, de a „konyhára” is csurran cseppen valami.
Könnyebb ilyen zsíros „álláshoz” jutni, ha az embernek van háttere, ha olyan a családja, ha vannak támogatói.
Az Úr Jézus, Isten Fiának született, jó család, nagy befolyás, minden esélye megvolt rá hogy messzire jusson, vagy, hogy elszálljon tőle, de nem szállt fejébe a dicsőség. Milyen hetykén felelgetett, a Sátánnak a pusztában a negyvennapi böjt után.
Sok úri csemete félre nevelődik, a kényelem, a jólét…, de Jézus nem ilyen, később is az Atya, (atyja) akaratát teljesíti, még ha kiáltás és könnyhullatás, meg sok könyörgés párosul az út mellé, mert „megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet”.
Ezzel a munkával nem magának akart hírnevet szerezni, hanem nekünk üdvösséget és tökéletességre jutva meg is szerezte. Bártan mehetünk hozzá, mert Isten kegyelme ő nekünk! Keressük Őt és engedelmeskedjünk neki!
„Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.
Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” Ámen!
Jobb Domokos,
Ombod