„Ekkor láttam és hallottam, hogy egy magányos sas átrepül az ég közepén, és hatalmas hangon ezt mondja: jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak, a másik három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak.” Jelenések: 8, 13
Elolvasni: Jelenések 8, 7-13
A minap a városban volt dolgom, és elszörnyülködtem azon a hangulaton, ami fogadott. Ünnep közeledett, mégis mindenki sietett, mindenki feszült, ideges és gondterhelt volt. A piacokon hangzavar, a bevásárlóközpontokban üvöltő zene, az utcán autódudálás. Hol van itt a nagyhét csendje?! – Tettem fel magamban a kérdést. Hogyan halljuk meg így az Isten szavát, ha szólít? Talán éppen ezért ilyen az ünnepi készülődés, mert már kevesen hallják az isteni szót, mert már kevesen kíváncsiak rá.
Ennek ellenére, az Úr mindet megpróbál, hogy felhívja magára a figyelmet. A mára kijelölt igerész 7-12 verseiben minden állítmány múlt időben van. Ez annak a jele, hogy noha János a végidőkben bekövetkezendő jelekről ír, ezek nemcsak a végidőkre vonatkoznak, hanem azt hangsúlyozza, hogy Isten ítéletei minden korban az utolsó időkre előremutató jelekké válnak. Ha tehát nem lehet velünk beszélni csendben és szelíden, akkor Isten, a különböző figyelmeztető jelek által próbál megkeresni bennünket. Mit akar elmondani? Azt, hogy nélküle kárhozatra jutunk. Istennek egyetlen egy célja van ebben a földi életben, az, hogy minket üdvözítsen. Ezért adta halálra egyszülött fiát, és kihozván Őt a halálból, azt szeretné tudtunkra adni, hogy csak Őáltala lehet nekünk is örök életünk. A sok csapás olyan, mint a szülés előtti jósló fájás, mely jelzi, hogy közeleg az idő. Oda szoktál-e figyelni ezekre a jelekre? Érted vannak!
A Biblia tanít arról, hogy az embereknek az utolsó időben különösen nehéz sorsuk lesz, mert az ördög megpecsételi őket. Nekünk azonban, akik Krisztust szeretjük, nem kell félni ettől a pecséttől, mert Ő is, mint Isten Báránya megpecsételi az övéit, és akiket Ő megpecsétel azokat meg is őrzi még a legveszedelmesebb próbákban is. Lehet úgy élni, mint a Nóé napjaiban, amikor, akárcsak napjainkban, ettek, ittak, házasodtak az emberek, aztán egyszer csak jött az ítélet, melyben mind elpusztultak, mert nem vették észre azokat a jelzéseket, amiket az Úr küldött nekik. Szomorú: csak azt gondolták, hogy élnek.
Húsvét első napján ünneprontónak tűnik ez az ige, pedig a legfontosabbra hívja fel a figyelmünket: Isten nélkül minden élet csak vegetálás. Csak egy élet van, amelyik minden próbát túlél, sőt még a halált is legyőzte. Ez az élet egy személy, neve is van: Jézus Krisztus. Akinek vele szoros közössége van már itt a földön, az él igazán, és az minden körülmények között él. Ráadásul csak ez az élet az egyedüli, mely megmarad a biológiai halálunk után is, hisz Krisztus azt ígérte, hogy aki hisz Őbenne, ha meghal is él. Ma még nem a sas repül, mely háromszoros jajt hirdet, hanem az Isten Szentlelkére emlékeztető galamb, mely azt hirdeti, hogy ma még lehet választani élet és halál között. Ma még nem az angyali ítélet trombitái zengnek, hanem az örömöt hirdető harsonák: „Krisztus feltámadott, kit halál elragadott. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, halleluja!” (236. dicséret). Ámen.
Nagy Róbert,
Apa