Egy héten belül másodszor is megszólalt a tárogató csodálatos hangja a szigetlankai református gyülekezetben. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. érfordulójához közeledve vasárnap délelőtt ünnepelt a gyülekezet.
Rácz Ervin lelkipásztor sorozatban a 26. alkalommal szolgált Pál apostolnak rómabeliekhez írott levele alapján. Nem véletlen, hogy éppen nemzeti ünnepünkhöz közel álló vasárnapon érkezett a 8. fejezet 31-ik verséhez: „Mit mondjuk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” az évezredek során több keresztyén embernek, így Bethlen Gábornak is jelszavává vált ez az Ige. Ő azt válaszolta az Igében feltett kérdésre, hogy: senki, bizonyára senki. De akik megpróbálnak Isten útján járni, azok érzik, hogy a válasz: sokan, nagyon sokan. De mit számít az, ha Isten velünk? Az igehirdető óvva intett attól, hogy önmagunk igazának igazolására használjuk ezt az Igét. Ő velünk, értünk van, nem indiferens, nem érdekltelen velünk szemben, a kérdés az, hogy mi vele vagyunk-e? Van-e kapcsolatunk vele? Ha ezt az Igét valóban elsajátítjuk, akkor kényszerek és önvád nélkül élhetünk szabadon, bátrabbak leszünk a jócselekedetekre és láthatjuk a láthatatlantá, hogy mégis többen vannak velünk, mint ellenünk. – mondta az igehirdető. A gyermekek közben az Emmaus Gyülekezeti Házban vehettek részt foglalkozáson.
A Lanka Duó két csodálatos éneket is hozott az ünnepi alkalomra, Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter a Szabadság madara és a Ha én rózsa volnék kezdetű énekekkel gyönyörködtetett.
Hétfőn Nagy Csaba hozta a tárogatót a nőszövetségi bibliaórára, vasárnap Zágonyi Mihály tárogatóművész játszott hazafias dalokat, csodálatos és különleges érzés volt hallgatni az Ott ahol, zúg az a négy folyó kezdetű dalt. Többen énekelve csatlakoztak a művészhez. A Kárpát-medencei Vitézi Rendet képviselve Dr. Keresztesi Csaba történelemtanár tartott tartalmas előadást. A Nemzeti dal elhangzásának körülményéről és a Pilvax kávézóról szólva, egy ritkán említett névre hívta fel a figyelmet: Szikra Ferencére. Petőfi Sándor 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írta verset, melynek kezdősora a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására megváltozott: amikor Szikra meglátta az eredeti kezdősort (Rajta magyar, hí a haza!) azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy: „Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!” Petőfi megfogadta a tanácsot és átírta a sort. Szintén a rend képviseletében mondott saját verset Seres Ferenc költő.
Az igehirdetés és több ének is a szabadság érzését erősítette a gyülekezetben: „Halld meg hát újra Magyarország: Most jön fel rád a világosság. Szól hozzád csendesen tajtékzó tengeren. Erősebb ez a szó minden viharnál. Felemel magas kősziklára. Betakar szárnya árnyékába. Szabadság madara, szállj rá most vállamra. A Tiéd legyek én ma valahára!” – szólt énekben az ima.
