Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Pályaorientációs képzésen a refisek

Pályaorientációs képzésen a refisek

A Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai szombaton a Kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) pályaorientációs képzésén voltak.  – tudtuk meg a Szatmárnémeti Református Gimnázium Diákpresbitérium oldaláról.

“Rengeteg hasznos információt kaptunk a mai nap folyamán a továbbtanulásról, az egyetemi életről, egyetemi karokról. Interaktív bemutatókon vehettünk részt, ahol kérdéseinkre megkaphattuk a választ a jelenlegi egyetemi hallgatóktól, egyetemi tanároktól. Örülök hogy részt tudtunk venni a rendezvényen és köszönjük a lehetőséget!” – mondta Kovács Gergő, a Diákpresbitérium Elnöke, MCC-s diák.

“Számomra talán ez volt a legjobb, és a legértékesebb KP szombat, mert itt az én jövőmről volt szó, arról, hogy én mit szeretnék, hiszen most lehetőségem nyílt diáktársaimmal és egyetemistákkal is eszmét cserélni, arról, hogy milyenek az egyetemek.” – Lép Tamara, osztályképviselő, MCC-s diák.

Szóljon hozzá