Őszi szezonnyitó alkalommal folytatódik a KülDtelek névre keresztelt közösségépítő találkozás a Szatmárnémeti-Kültelki Református Templom dísztermében. Az őszi alkalom címe: Hitküzdelem slágerekben.
A Szatmár-Kültelki Református Gyülekezet dísztermében – Basarabia utca 14. szám – folytatódik az idén januárban megkezdett közösségépítő találkozó, mely stílusosan a KülDtelek címet kapta. Számos találkozáson vannak már túl és az idő igazolja ezen kezdeményezés létjogosultságát.
Az idei szezonnyitó alkalmat, október 21-én, hétfőn 17 órától tartják, ahol igei részben Ilonczai Zsombor Ferenc helybéli lelkipásztor ,,Jézus prófétai jövendölései I” címmel tart bibliai kitekintést, Máté evangéliuma 24. fejezete alapján. A folytatásban ,,Hitküzdelmein slágerekben” címszó alatt, Képíró Gyula Jenő, lázári református lelkipásztor verses-zenés műsorát hallgathatják meg. A zenei részben olyan örökzöldek hangzanak el, mint Máté Péter, Bródy János, Bódi László ,,Cipő”, Republik és Koncz Zsuzsa ismert slágerei. A zenész-lelkipásztor továbbá Szabó Lőrinc, Wass Albert, Reményik Sándor és Dzsida Jenő verseiből szemezget.
A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden kedves érdeklődőt!