A 20. század lázári református álmából mindössze annyi maradt amennyi a képeken látható. – láthatjuk és olvashatjuk a Lázári Református Egyházközség Facebook oldalán. Képíró Gyula lázári lelkipásztor gondolatait és beszámolóját olvashatjuk.
Történt ugyanis az, hogy a református egyház által 1938-1946 között épített gyülekezeti házat 1948-ban államosították, azaz a református egyháztól kérdezés nélkül elvették és kultúrházként működtették 5-6 évtizeden keresztül. Helyszíne volt ez ezt követően pártgyűléseknek, keresztelőknek, eljegyzéseknek, lakodalmaknak, temetési tornak is, de helyszíne volt diszkóknak és klub-tevékenységeknek is, amíg a rendszerváltást követően az egyházközség igényt nem tartott a visszaszerzésére. Közben azonban kiderült, hogy bár bizonyíthatóan az egyházközség építette közadakozásból az akkor még modernek számító épületet, a telek viszont amire épült az egykori lázári református földbirtokos Nagy Béla, illetve törvényes utóda Nagy László nevén szereplő telek volt az államosítás pillanatában. Az egyházközség így hiába próbálta bizonyítani tulajdonjogát (nem találtuk meg az adományozó levelét a teleknek), lévén hogy a földterület nem volt bekebelezve, ezért az állam törvényei szerint végül nem kaphatta vissza a református egyház. Így a régi kultúrház épülete az ezredforduló után kegyvesztett épület lett, az állam ezért nem költött rá, az egyházközség pedig nem kaphatta vissza és csak várni kellett azt, hogy életveszélyessé váljon, összedőljön, és akkor pedig megszűnik áldatlan állapota. Ez pedig 2020 nyarára be is következett, az épület teteje beszakadt és az épület pedig életveszélyessé vált és le kellett bontani. A községi vezetés felvette a kapcsolatot a gyülekezet főgondnokával Póti Csabával és közölték, hogy az épület megmenthető anyagai: cserép, fa, vályog a bontást követően az egyházközség tulajdonába szálljon. Persze azért akadt “szarka” akinek jogtalanul is jutott a megmaradt kevésből, ami az egyházat még belőle illette volna, de ez már senkit sem zavart, mert a lényegen nem változtat. Az egyház által 80 esztendeje épített épület mára már csak eltakarítandó romhalmaz maradt, amelynek helyén az egyházközség kérésére majd egy emlékpark létesül majd a közeljövőben amely továbbra is a teljes lázári közösséget szolgálja.
Az alábbi fotókon a lázári református egyházközség presbiterei, gondnoka és munkásemberei, és a presbiterek ifjú gyermekei láthatóak amint még áthordják és megmentik legalább a megmaradt faanyagot, amit majd az új parókia központi fűtésére használhat fel az egyházközség a következő fűtési szezonban. Bár jó lett volna, ha lehetett volna az épületből, avagy annak anyagaiból bármennyit is pénzért értékesíteni, mert a gyülekezet az új felépült gyülekezeti ház és parókia épületének csatornázására gyűjt (és az is egy nagyon komoly összeget tesz ki,) de ez egyelőre sajnos nem ebből fog megvalósulni.
Minden esetre azonban a nehéz hurcolkodás, a egyház számára végzendő közmunka és a generációk példamutató szolgálata az igazán jövőbemutató és megsüvegelendő áldása a sokat próbált lázári református közösségnek! Istennek legyen érte hála és dicsőség! Köszönjük a fotókat Póti Csaba főgondnok úrnak.
