Kezdőlap / csillagpont / Önmagunkra ismerés Pál Feri előadásán

Önmagunkra ismerés Pál Feri előadásán

A volt válogatott atléta Pál Ferenc atya a Csillagponton is elkápráztatta a fiatalokat előadásmódjával, humorával, de leginkább az üzenni valójával. Az érett szerelemről tartott előadást a Nagyszínpadon.

Pál Feri csütörtök kora délutáni előadására nevetés, jókedv, mosoly és figyelő tekintet felelt a nézőtérről. Az ölelkező vagy egymás mellett ülő párok egymásra sandítva el-elpirultak akkor, amikor magukra ismertek, vagy éppen kérdően tekintettek Pál Ferire: ezt meg honnan tudja?

Az érett szerelem törődésre motivál, az intimitás irányába és az elköteleződés útjára terel. – mondta az előadó. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az intimitás-szükségletünk nem azonos. A nő vágya sokszor kétszer több a férje számára, mint amit elvisel, azaz a nő szomjan hal ugyanabban, amibe a férfi belefullad. Más a nő, más a férfi. Ha elköteleződöm egy személy felé – folytatta Pál Feri, – akkor derül ki, hogy őt szeretem, vagy a szükségleteimet. Nem az igazat keressük, hanem az igazit, azaz nem mi akarunk alkalmazkodni, hanem keresünk egy magunkhoz illőt. Keressük a „duálpárunkat”, azonban ilyen nincs! A kölcsönös idomulás a helyes.

Az érett szerelem ismérve a strukturális elköteleződés. Azaz együtt szeretjük a gyerekeinket, és fokozatosan elmegy abba az irányba is, hogy közös a pénz, az otthon, az erőfeszítés, az életcél. Nem kell, hogy egyből megvalósuljon, a lényeg, hogy folyamatok jó irányba tartsanak! Ha nincs strukturális elköteleződés, akkor a nők sokszor anyagi, a férfiak szexuális kiszolgáltatottságba kerülnek egy kapcsolaton belül, és a szexualitás a manipuláció eszközévé válhat. Fontos ugyanakkor az erkölcsi morális elköteleződés, azaz a hűség. Mit jelent ez? Azt, hogy a hátad mögött nem mondok rólad rosszat, titkaidat megőrzöm.

Függés és függőség

Az elköteleződés mellett fontos az intimitás és a szenvedély is. Az intimitás azt jelenti, hogy van annyi bizalom bennem, hogy belső világomat megoszthatom veled, nem kell előtted szégyenkeznem. Gyerekkori sérülés lehet az intimitás akadálya. Az érett szerelemhez hozzátartozik, hogy nem szeretném a másikat elveszteni. De ha ez az érzés túlmegy a természetes félelmen, és egy rettenet, akkor az már függőség: ugyanis különbség van függés és függőség között. A kölcsönös szabadon vállalt függés nem jelent függőséget.

A szenvedélyt fönntartani és ápolni kell, mert a társkapcsolatok természete, hogy egy idő után unalmassá válnak. Az érzelmi összetartozás stabilizálja a társkapcsolatokat.  Így képes leszek az életet onnan nézni, ahol te vagy, a te cipőben. A szerepcsere ezért segít éltetni a szenvedélyt.

A párkapcsolatban megtanulhatunk megoldhatatlan problémákkal együtt élni. A jó hír az, hogy azokat nem is kell megoldani. Érett hittel át tudom élni az életet, az Istenben való hit érett személyiséget ad. És mindezt honnan tudja egy katolikus pap, akinek nem lehet felesége, párja? Az orvosnak sem kell minden betegségen átesnie ahhoz, hogy gyógyítani tudjon. Ez az előadás is bizonyára sok párkapcsolatot meggyógyított, itt a Csillagponton.

 

Szóljon hozzá