Hit és sport viszonya, sportolók bizonyságtétele került középpontba a novemberi Lankadatlanulon, a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaóráján. A gyülekezet örömmel és érdeklődve hallhatta a sportolókat, a Lankadatlanul hétéves történetében a hit megélési területének egy újabb szegmensét sikerült felvázolni, feltárni.
Csütörtökön 18 órától a Lanka Duó már első énekében leszögezte: „Mindent kegyelemből kaptam.” A tehetség Isten ajándéka. Rácz Ervin lelkipásztor a Korinthusiakhoz írt első levél 9. fejezetéből olvasta az alkalom alapigéjét: „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor 9,24-27) Ez az egyik olyan ige, amit a leggyakrabban olvasnak fel, ha például sporteseményen Ige hangzik, de több más helyen is szerepel sporthasonlat a Bibliában. Olvasunk a Szentírásban vívásról, tőrözésről, ökölvívásról, célbadobásról és valamilyen formában úszásról is. A sportszerűség keresztyén erény, a szenvedés képessége edzéseken gyakorolható, a küzdeni tudás a hitéletben és a sportéletben is fontos. A sportsiker örömforrás, a padlóról való felálláshoz szükséges a hit. Ugyanakkor a közösség fejlesztésében is jó eszköz egy amatőr sportesemény megszervezése. Híres sportolók rukkolnak elő olykor hitük megvallásával, vagy éppen adományokkal szegénysorúak felé. – mondta el a lelkész bevezetve a témát.
Osváth Richárd paralimpikon a Szatmár-Láncos templom gyülekezetének tagja, aki jelenleg családjával Debrecenben él, bizonyságtételében elmondta, hogy ifjúkorában gondolkodott azon is, hogy teológiára menjen, aztán a sportolást találta meg hivatásaként. Beszélt megpróbáltatásairól és arról, hogy sérülése ellenére mégis megtalálta a lehetőséget a sport világában, a paralimpián és világversenyeken, érmeket szerzett. Többször is felállt a padlóról azzal az életigével, ami sokszor felcsendült szívében: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)
Simona Pop (Deac) olimpai bajnok vívónő ragyogón mosolyogva beszélt pályafutásáról. Arról, hogy miként élte meg hitét gyermekként a Szatmárnémeti Szent Lélek római katolikus gyülekezetben, ő is tervezte, hogy teológia, vallástanári szakon folytatja tanulmányait. Edzőjét megtalálva, küzdelmes úton jutott ki az olimpiára, ahol csapatban olimpiai bajnok lett. Csapattársai többször őt kérték fel arra, hogy imádkozzon sorsdöntő helyzetekben, ennek a kérésnek örömmel eleget is tett. A gyülekezet jelenlevő tagjai kérdezhettek a sportolóktól, és együtt énekelhettek velük, dicsérvén az Istent.
Nagy élmény volt hallgatni a két sportoló bizonyságtételét, arról az Istenről, akiről az ének szól: „Te erőt adsz, ha megfárad a lelkem, / Erőd adod, velem vagy, nem hagysz el./ Felemelsz, tovább viszel az úton,/ Te erőt adsz, mely nem fogy el sosem.”
