Mikulásvárásra gyűltek össze december 4-én, hétfő délután a Sárközújlaki Református Gyülekezet gyermekei , ki testvérei, ki szülei, ki nagyszülei kíséretében. A nagy szakállú türelmesen hallgatta meg egyenként is a gyermekek verseit, énekeit. Fényképek készültek, hogy kedves emlék maradjon míg újra visszatér – tudtuk meg Nagy Erika lelkipásztortól.
Természetesen hozott édességet ajándékba mindenkinek! Többen a kézműveskedés alkalmával készített rénszarvasokat és hóembereket ajándékba adták a Mikulásnak, amelyeket a felnőttek segítségével készítettek. A Mikulás a Manócska bábszínházat is meghívta a gyermekekhez ajándékképpen, akik a Piroska és a Farkas meséjével kedveskedtek a jelenlévőknek! Hisszük , gyermeknek, felnőttnek élménydús mikulásváró estje volt. Köszönjük a Manócska bábszínház szeretetteljes jelenlétét, a jelenlévő presbiterek és fiatalok segítségét !Mert örömet okozni jó és jobb adni, mint kapni! Gyülekezetünk vallásórásai adventi vasárnapi istentiszteleteken verset mondanak és énekelnek, december 16-án pedig városunk központjában ünnepi műsort mutatnak be. Ezenkívül természetesen Karácsonyra is készülünk . Áldott Adventi Örömidőt kívánunk mindenkinek!
További képek: https://www.facebook.com/erika.nagy.370515/posts/pfbid0PeqzZoZ73y8PeKu4kRB3jHnghak3SpnHS4fqQdBivmTC8jVPf2EYKrw1ocyLWEsRl