Megemlékezést tartottak Erdődön Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságkötésének 177. évfordulóján, a református gyülekezetben pedig vakációs bibliahetet zártak.
Szeptember 8-án, vasárnap, délelőtt 10 órától a Drágffy Gáspár Egyháztörténeti Központban a lakosság szerepe a helyi értékek feltárásában, azok megismertetésében és megőrzésében címmel kezdődött kerekasztal-beszélgetés, amelynek moderátora Besenyődi Judit és Elek György volt. Vele párhuzamosan ünnepi istentisztelet zajlott az erdődi református templomban, ahol egy bemutatón keresztül a lelkipásztor továbadta, hogy mit tanultak a gyermekbiblia hét alkalmával. Az alkalom pedig hálaadással folytatódott, ahol köszöntötték Simonfi Sándor tiszteletbeli presbitert: 35 évi presbiter szolgálat után egy emléklapot adtak, megköszönve hűséges szolgálatát. A várnál folytatódott a hagyományos megemlékezés és ünnepi műsor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságkötésének 177. évfordulóján.
Az istentiszteleten Kaszaniczki Csongor szolgált. Az igehirdetés textusa: „De Mózes így esedezett Istenéhez, az Úrhoz…” (2Mózes 32,11a) A prédikáció fő üzenete: Emlékezz Uram irgalmadra! Először úgy tűnik, hogy ez a történet felnagyítja az ember imádságának szerepét. Mintha egy embernek kellene felnyitni az Úr szemét és őt jóságára, eddigi mentő, ígéreteket adó szeretetére és vezetésére emlékeztetni. Mintha ezen az emberen, Mózesen múlna egyedül a nép jövője. Úgy tűnik, ha ő nem szól, nem cselekeszik érdekükben senki. Sőt, Istent is neki kell eltérítenie haragjától. Ez előtt évszázadokkal volt egy másik történet, amikor Ábrahám könyörög a bűnös városokért. Nem hiszem, hogy Isten könyörtelen és ha mi képtelenek vagyunk egymásért síkra szállni, akkor fékezhetetlen haragjával kellene szembesülnünk. Nem hiszem, hogy nekünk lenne a dolgunk Őt az Ő irgalmasságára emlékeztetni. Hadd merjem azt hinni, hogy Isten arra kíváncsi, készek vagyunk- e mi magunk egymásért könyörögni, mi emlékezünk- e ígéreteire ezekben a kiélezett helyzetekben is, és látjuk- e Őt ilyenkor is irgalmas, szerető Atyaként!