Májusi körlevél a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségeinek

Ikt.sz. : 4/2013.

„amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!” (Példabeszédek 31,30/b)

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mindig nagy öröm tölt el, amikor a gyülekezetek asszonyaihoz, édesanyákhoz, nagymamákhoz szólhatok lelkipásztorként, feleségként, édesanyaként, mint aki magam is igyekszem, tőlem telhető módon, a szeretet szolgálatát gyakorolni a családban és a gyülekezetben.

Ha közeleg május különlegesen szép ünnepe az anyák napja, eszembe jutnak azok a szép májusok, amikor még volt kinek virágot vinni, megköszönve a sok fáradozást, aggódást, imádságot, amely engem is anyává, emberré nevelt. Sajnos elsuhantak azok a szép májusok, s ma már a hála virágait egy sírhantra helyezem, megköszönve Istennek édesanyámat, aki a szeretet finom rezdüléseivel megszépítette gyermek- és ifjúi éveimet. Üzenem szeretettel „minden gyermeknek”, hogy addig szerezzünk örömet szeretteinknek a hála virágaival, amíg van kinek átadni azokat.

Az elmúlt évek során megadatott számomra a lehetőség, hogy együtt dolgozzam és imádkozzam református egyházunk asszonyközösségével, a nőszövetség tagjaival. Láthattam, hogy milyen mélyről fakad az a szeretet és áldozatkészség, amivel hordozzák a gyermek-, a család-, az egyház-, a nemzet ügyét ezek az anyák. Ha empátiával, beleérzéssel értjük és segítjük őket, csodálatos munkatársakká tudnak válni. Velük dolgozni, gyönyörűség. Értékeljük hát szolgálatukat, hogy érezzék, elismerjük a gyülekezetért vállalt fáradozásukat. Annyi önkéntes, ingyen szeretetből végzett szolgálat áll mögöttük, amit pénzben nem lehet felbecsülni. Anyák napja alkalmából kérjük Istenünket, hogy áldását hintse rájuk és tegye boldoggá őket gyermekeik, családjuk közösségében. Édesanyaszentegyházunk örömét gyarapítsa az Úr konfirmándus ifjak bizonyságtévő seregével. Pünkösd ünnepe pedig hozza el a Lélek végtelen kiáradásának ajándékát, hogy általa megszentelődve lehessünk hitvalló népe Urunknak e világban.

2013. március 23-án a Nagyvárad – Őssi református gyülekezet nőszövetsége vállalta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetsége elnöksége tavaszi találkozójának házigazda szerepét. Főtiszteletű Csűry István, Főtiszteletű Asszony, Anikó és az Árva Bethlen Kata Nőszövetség tagjai szeretettel fogadták az egyházkerületi és egyházmegyei nőszövetségek vezetőségét, amiért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki.

1)            Bogya-Kis Mária nőszövetségi elnök igehirdetésében Jézus Krisztusról, mint áldott Orvosról és a feltámadás hatalmas Uráról tett bizonyságot, aki ma is úr betegség és a halál felett. Ezért érdemes őrá figyelni, aki a húsvéti időkben hangsúlyozottan bátorítja népét: Ne félj, csak higgy! Krisztusnál van gyógyulásod és a halál kötelékeiből való szabadulásod!

2)            Főtiszteletű Püspök úr előadásában az élet elsőbbségének szerepét emelte ki a halállal szemben. Ésaiás könyve 37,15-19 alapján az életösztön és a halálösztön kérdésköréről értekezve az életösztön támogatásának fontosságát hangsúlyozta. A református egyház és a nőszövetség jó úton jár. Rajtunk múlik, hogy sáfárai vagyunk-e az életösztönnek. A nőiesség, az anyaság, a vendégszeretet az életösztön támogatója.

3)            Ezt követően kiértékeltük a nőszövetségek 2012-es évi szolgálatát, kiemelve két központi rendezvényünk eseményeit:

a) A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetségével közösen tartott Debreceni Nagykonferenciát, amelyre egyházkerületünkből több mint 1700 nőszövetségi tag, mintegy 70 zászlóval vonulhatott be ünnepi díszben a debreceni Nagytemplomba. Történelmi jelentőségű esemény volt ez a találkozó, hiszen az egykori Nagy-Tiszántúl asszonyai közel hatvan év óta nem ünnepelhettek így együtt a Kálvinista Rómában.

b) A másik nagy jelentőségű esemény a 2012-es Kárpát-medencei Imanap megszervezése volt, amelynek kapcsán sikerült a Kárpát-medence minden református egyházkerületébe eljuttatni bemutatkozó füzetünket és CD-t, amelyből a Pártiumban élő magyar református népünk történelmi, földrajzi, kulturális és  egyházi életét ismertethették meg. 2012. december 2-án értünk és velünk imádkozhattak a Kárpát-medencében élő református gyülekezetek tagjai. Hisszük, Istenünk meghallgatta a testvérek egymásért mondott imádságait.

4) A 2013-as esztendő a Királyhágómelléki nőszövetség életében a tisztújítás éve, amikor egyházközségi, egyházmegyei, kerületi szinten tisztújítást tartunk.

2013 májusában: egyházközségi, 2013 júniusában: egyházmegyei szinten tartsunk választásokat. Az egyházmegyei választási közgyűlésen jelöljünk egyházkerületi tisztségekre is: elnöki-, négy alelnöki-, pénztárosi-, jegyzői tisztségre. Titkárt a megválasztott elnök választ majd maga mellé.

Egyházkerületi választásra 2013. július 20-án kerül sor a nyári nagykonferencia alkalmával, amelyet a Szatmárnémeti Láncos-templomban tartunk.

Az egyházkerületi jelöltek listáját 2013. július 5-ig juttassák el Egyházkerületünk Missziói Ügyosztályára Dénes István Lukács generális direktor úrnak.

Segítségünkre lehet a nőszövetség alapszabályzata, amely megtalálható a 2002-es valamint a 2010-es Konferencia-füzetben.

5)A nyári konferenciával kapcsolatosan később tájékoztatjuk Testvéreinket. Addig is kérünk írásokat, verseket, imákat a konferencia-füzet számára.

Ezúttal mondunk köszönetet a nőszövetségek vezetőségének és tagjainak a hűséggel elvégzett munkáért, amit hiszem, mindannyian Isten dicsőségére végeztünk.

„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”        (I.Kor 15,58)

Soli Deo gloria !

Bogya-Kis Mária

nőszöv.elnök

Szatmárnémeti, 2013-04-08

Vélemény, hozzászólás?