Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Lankadatlanul Ady – emléktáblaavatás és előadás

Lankadatlanul Ady – emléktáblaavatás és előadás

A Lankadatlanul, azaz a Szatmár-Szigetlankai Református Egyházközség nyitott bibliaórája ez alkalommal tanulságos irodalomórára hívta a híveket. Ady Endre emlékét megörökítő tábla leleplezésével egybekötött előadásra került sor a Deák téren.

Szemtől szembe – emléktáblaavatás

Csütörtökön 18 órától a szigetlankai református templom és Emmaus gyülekezeti ház közötti kisudvarban emléktáblát avattak. Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, számos köztéri alkotás szerzője valamint Jánosi Anikó gyülekezeti tag alkotása- és adományaként gróf Tisza István emléktáblájával átellenben Ady Endre halálának 100. évfordulóján a költőre is méltóképpen emlékeztek a szigetlankaiak és a megjelenő vendégek.

Rácz Ervin házigazda lelkipásztor köszöntésként elmondta, hogy nem véletlenül került egy udvarba, sőt egymással szembe Tisza és Ady emléktáblája. Köztudottan nem rajongott egymásért az előző század magyar történelmének két markáns alakja. Az üzenet éppen ebben rejlik:

konfliktusainkat még éltünkben rendezni kell, sőt a Nap se menjen le haragunkkal!

Kiss József egyházmegyei főjegyző a Jelenések könyve 14. részének 13. versével, és azzal kapcsolatban néhány gondolattal köszöntött: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradtságuktól és a cselekedeteik követik őket.” Ezt követően a két lelkipásztor leleplezte a táblát, melyet a Református Egyház nevében meg is koszorúztak, Kereskényi Sándor a helyi múzeum nevében helyezett el koszorút.

Átölelt az Isten – előadás Ady istenes verseiről

A táblán egy bibliai Ige mellett: „Békességet hagyok nektek.” (Jn 14,27) egy Ady-versrészlet is található:

“Mikor elhagytak,/ Mikor a lelkem roskadozva vittem,/ Csöndesen és váratlanul/ Átölelt az Isten.”

Az Úr érkezése című vers első versszaka ez, melyet aztán teljes egészében hallhatott a gyülekezet az Emmaus Gyülekezeti Házban a Lanka Duó, – azaz Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter – tolmácsolásában.

Szilágyi Éva Makkai Sándor- és Szent-Györgyi Albert-díjas magyartanárnő, a Láncos templom presbitere, a Szatmárnémeti Református Gimnázium volt igazgatónője tartott előadást Ady Endre istenes verseiről. Elmondta, hogy a költő vallásos lírájának egyik titka éppen az, hogy a nagy mélységekből a legnagyobb magasságokhoz talál fel, a tagadástól a kételyen át a hit felszabadító bizonyságáig, a kitaszítottság érzésétől az istenközelség érzéséig vezet az útja. Mindenekelőtt költőként, lírikusként és nem pusztán hívőként nyilatkozik meg Istenről, az Isten misztériumát, az Istenre-találás és az Istenben való feloldódás hit-élményét a költészet nyelvén beszéli el. Az is igaz, hogy a Szentírás mindennapi olvasmánya volt, szeretett Bibliáját mindenkor magával vitte, mégsem lehet minden esetben a bibliai szövegek felől visszakeresni versjelentéseit. Istenképe összetett, szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében sokféle alakban tűnik fel. Istene annyiféle, ahány versben megjelenik, sőt, egyetlen versben is többféle alakot ölthet.

Számára az Úr belső lelki szükséglet. Ady hitét folyamatos belső gyötrődés jellemzi. Hol elveszti bizalmát az Úrban, hol megerősödik hitében. A halál állandó közelsége, az élet kiúttalansága miatti töprengés, az otthontalanság feloldásának vágya vezette el a költőt az istennel való találkozásig. A támaszkeresés lelki szükséglete közelítette az Úrhoz. Sokszor szólt hitetlenségéről, lelkében dúló kétségekről, de mindig fájdalmasan és bűntudattal, megvolt benne a hitre való törekvés. Rá volt szorulva erre a hitre, a bizonyosságra. Szeretett volna biztos kapaszkodót keresni Istenben, a semmivel, a nihillel szemben.

Istennel való sajátos kapcsolatáról így nyilatkozott:

„Nem ismerek szebb szabad gondolkodást, mint az Istennel való nyugtalan és kritikus foglalkozást.”

A gyermeki hittől a felnőtt kételkedő hitéig megrajzolt emberi és mitikus gyötrődés ez. (Kis karácsonyi ének; Krisztus-kereszt az erdőn; A Sion-hegy alatt)
Az Istenre talált ember ujjongó örömének, hálaadásának legszebb vallomása a Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeménye. Bibliai mottóként e vers fölé azt írhatta volna, hogy Az Isennek legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért (2 Kor 9,15) A vers elragadtatott hangú hálaadó ima, mely a lélek legmélyéről fakad fel. Isten nevét mondja ki újra és újra ízlelgetve e név jó ízét, melyben az isteni jóság és szeretet ölt testet. Őszintén kitárulkozik Isten előtt, föltárja lelkének minden rejtett zugát, hogy Isten nyitott könyvként olvasson benne. Ezáltal terheitől megszabadul, lelke végképp megkönnyebbül, felismeri, hogy múltja, jelene és jövője Isten-kegyelmes kezében van, akivel a halálában mindörökre egyesülhet. Ennek a felismerésnek szól a végső köszönöm:

„Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,/ Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm/ S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Az előadást követően Kereskényi Sándor irodalomtörténész, muzeológus méltatta az elhangzottakat, melyek egy egyetemi katedrán is megállták volna a helyüket. A Lanka Duó újabb énekei pedig megkoronázták az alkalmat, jelenlevők velük együtt szívből és hittel, átéléssel énekelték: Az Úr csodásan működik.

Szóljon hozzá