Közös hétvégén vettek részt a Szatmár-Kültelki Református Egyházközség konfirmandusai Nagytarnán, az Ecosunhome táborban. A mintegy 26 konfirmandust a tékozló fiú történtenén át vezette Ilonczai Zsombor lelkipásztor.
,,Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott.” Lukács 15:24
Közös hétvégén vettek részt gyülekezetünk konformandusai Nagytarnán, melynek a tékozló fiú története adta meg alaptémát. Péntek délután érkeztünk az ECOSUNHOME táborba, majd a szállásfoglalást követően az ifjak közös bibliaórán mélyebben megismerkedhettek a már említett lukácsi történettel. A példázat szinte elképzelhetetlen helyzetet ábrázol a mai életviszonyok között, de amit Jézus elmondott, az ezerféle változatban már megtörtént a történelemben, és hallunk mi is hasonló eseményeket, illetve felismerjük önmagunkat benne az Istennel való viszonyunkban. Az apa engedett a fiának, nem tartotta vissza és odaadta az örökségből ráeső részt, még akkor is, ha az neki nagyon fájt. A fiú elindult a saját útján, az a gondolat vezérelte, hogy ő mindent jobban tud, ő majd megmutatja ország és világ előtt, hogy mire képes. A képesség azonban nem mutatkozott meg, sőt a fiú mélységbe zuhant: barátokat választ, kicsapongó és parázna életet él.
A mai fiatalok gyakran ábrándoznak – de van, aki valóságosan megéli – olyan életvitelről, mint a történet főszereplője: legyen tele a pénztárca, mindenki őt figyelje, legyen menő és bizony a következményekre ritkán gondolnak. Ilyen az az ember, aki elengedi Isten kezét, aki szándékosan kerül tőle messzire. A fiú, amikor mindenét elveszítette, képtelen volt továbblépni. Tisztátalan állatokra kellett vigyáznia, a disznók ennivalóját fogyasztotta, az élete becsődölt… Sokszor érezzük mi is, hogy nincs megoldás, nincs kiút valamilyen sötét zsákutcából. Hogyan lehet innen továbblépni? Úgy, hogy eszünkbe jut, milyen lehet az “otthon”! Otthon, ahol jelen van az Atya, akinek gyermekei vagyunk. De ehhez lépni kell, vagyis vissza kell fordulni, a bűnöket be kell vallani, és engedni, hogy a mi gondviselő Jézusunk gyógyítsa lelkünk sebeit. Az édesapa örül a hazatért fiának, aki elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadott, azonban kiderül, hogy otthon van még egy tékozló fiú, a testvér, aki nem örül öccse hazaérkezésének. Hiába tölti egész életét az apa mellett, hiányzik belőle a szeretet és az elfogadás. Mindezeknek lelki birtoklása csak Jézussal lehetséges, az útján kell járnunk mindenkor, hogy ne tévedjünk el.
A közös bibliaórát követően szalonna és kolbászsütésre került sor, majd beszélgetést követően éjfél felé álomra hajtották fejüket a táborozók. Szombaton az ébresztőt és közös reggelit követően a fiatalok megkapták feladataikat: a három csapat a történet alapján nevet kellett válasszon, le kellett rajzolniuk egy kartonlapra azt a jelenetet, amelyik a legmélyebb benyomást keltette bennünk illetve egy rövid filmet kellett készíteniük a történetről, melynek ők maguk voltak a szereplői. Mindezek bemutatásával a szülőket is megörvendeztettük. A csapatok átérezték és megértették a történet üzenetét, nagyon szép munkák születtek, melyeket a csatolt képek és kisfilmek igazolnak. Hamarosan bográcsgulyás illata járta be a tábor udvarát, amellyel az érkező szülőket vendégelte meg a sereg, amelyben nagy segítséget nyújtott az Erdei házaspár és a kerékpárral érkező főgondnok és kántorférj, – Matuz Zsolt és Fóris Oszkár – akik 110 Km-t tekertek aznap és még kedvük volt “kavarni.” Közben az édesapák előkészítették (füvet kaszáltak) a futballpályát, hiszen apák vs. fiúk mérkőzésre került sor az ebéd után. A kezdő füttyszót követően a bölcsebb generáció csapata bizonyult jobbnak, gyorsan el is húztak 3-1-re, majd a fiatalok kiegyenlítettek, így féltávon döntetlenre állt a mérkőzés. A játékrész második felében érződött a fej-fej melletti haladás, az utolsó percekben 5-4-re vezettek a konfirmandusok, és úgy nézett ki, hogy az édesapák nem adják fel, sorra támadtak, ziccerek úsztak el, -Erdei Máté konfirmandus jól védett – majd amiképpen az lenni szokott, egy kihagyott csatár-kapus kontrát követően a konfirmandusok “megerősítették” vezetésüket, és bebiztosították a végeredményt, ami 6-4 lett.
Kívánjuk, hogy mindig ilyen határozottak és harcosak legyenek! Az együttlét utolsó részében közös gyalogút következett, látogatást tettünk a Szent Anna kápolnához, a borkúthoz és az egykori úttörő táborhoz. Következik szűk három hét múlva a bizonyságtétel, amikor 26 konfirmandus fog megállni Isten és a gyülekezet előtt, kívánjuk, hogy mindig Isten útján járjanak, nagy szükségük lesz Rá!
