Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Közötök van – Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója Jánkmajtison

Közötök van – Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója Jánkmajtison

Ifjúsági találkozót szervezett a magyarországi Szatmári Református Egyházmegye Jánkmajtison, ahol a szolgálattevők között szép számban voltak jelen a partiumi szatmári egyházmegyéből. Nagyrészt mindkét dicsőitő csapat és az előadó is Szatmárnémetihez köthető.

Szombaton délelőtt Szalay Kont esperes és Szabó Béla az ottani egyházmegye ifjúsági referense, házigazda lelkipásztor köszöntötte az ifjakat és kisérőiket. A Szegletkő nevű együttes, mely egyre több tagot számlál, Szatmárnémetiből érkezett, hogy hirdesse az élő Krisztust énekben: Győzött a Bárány! – ez volt a felemelő üzenete annak az éneknek, amit tanítottak, majd Rácz Ervin a partiumi szatmári egyházmegye ifjúsági előadója tarott előadást a fiataloknak: Isten országa, közötök van – címmel. Isten országa közöttetek van! – ez a mottója azoknak a református ifjúsági eseményeknek, amelyet ebben az évben rendeznek a Kárpát-medencében, többek között a Csillagpont Ifjúsági Találkozó is erről fog szólni.

Egy pár betű eltéréssel a megnevezett mottótól, Rácz Ervin biztatta a fiatalokat arra, hogy Krisztushoz és az egyházhoz nekik is közük van. Az evangélium csak akkor lesz számukra érdekes és életszerű, hogyha elfogadják, hogy mindaz, amit Jézus tett, értük tette. Máskülönben csak egy érdekes kétezer évvel ezelőtti történet marad. Bátorította ugyanakkor őket arra is, hogy jelenlétükkel és szolgálatukkal adjanak lendületet az egyháznak, vegyenek részt az állandó reformáció történetében.

Az előadás után közösségi játékokkal dobták fel mégjobban a fiatalok kedvét, majd a szintén szatmárnémeti gyökerű Ketten van hárman együttes dicsőitett. Ők Immanuel és Andante néven mintegy másfél évtizede szolgálnak különböző ifjúsági alkalmakon. Áldott és az ifjak számára feltöltő, építő alkalom volt Jánkmajtison.

Szóljon hozzá