Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Kopácsi István Egyháztörténet Vetélkedő és Ifjúsági Találkozó Erdődön (Program)

Kopácsi István Egyháztörténet Vetélkedő és Ifjúsági Találkozó Erdődön (Program)

Mint ahogy azt már előzőleg megírtuk (ITT), több egyházmegyében is megszervezték a Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő elődöntőjét. A továbbjutók, azaz 11 csapat mérkőzik meg a fináléban 2012. május 12-én Erdődön. A következő gyülekezetek csapatai vesznek részt a döntőben: Nagyvárad-Olaszi, Nagyvárad-Velence, Jákóhodos, Érsemjén, Értarcsa, Kraszna, Szilágyborzás, Selymesilosva, Hosszúmező, Mikola és Erdőd.

A vetélkedő után az együttlét ifjúsági találkozóvá alakul, melyre várunk szeretettel minden ifjút!

Program:

Egyháztörténet Vetélkedő Erdőd Város Rendezvénytermében 9, 30-tól 13-ig

  • 9,30: Regisztráció
  • 10,00: Megnyitó: Köszönt: Kánya Zsolt-Attila (KRISZ elnök, egyházkerületi ifjúsági előadó), Ilonczai Zsombor (egyházmegyei ifjúsági előadó), Szakács Imre (erdődi gondnok és alpolgármester), Muzsnai Árpád (az EMKE elnöke) és Bara Csaba (volt egyházmegyei főgondnok)
  • 10,30: Vetélkedő I.: Irásbeli
  • 11,15: Fellép a Szatmárnémeti Református Gimnázum Ifjúsági Zenekara
  • 11,45: Vetélkedő II: Maradj színpadon (erre az alkalomra elkészített játék)
  • 13 óra Ebédszünet

Ifjúsági Istentisztelet az Erdődi Református Templomban 13.30-tól 14, 30-ig

  • A lelki elcsendesedésben segít a Szatmárpálfalvi Gyülekezet Ifjúsági Zenekara és Sebestyén Ágnes (Hosszúmező) hegedűn
  • Igét hirdet Farkas Zsolt, egyházkerületi előadó-tanácsos, toldinagyfalui lelkipásztor
  • Köszönt Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese és Csehi Árpád, Szatmár Megye Tanácsának elnöke, a rendezvény fővédnöke

Ifjúsági találkozó további része Erdőd Város Rendezvénytermében 15 őrától 18 óráig

  • Az egyháztörténet vetélkedő eredményhirdetése
  • a www.krisz.eu honlap elindítása
  • Fellép az Élő Kövek Keresztyén Együttes
  • Táncház Kása Zsolt és Kása Melinda vezetésével (Erdőd Város Rendezvénytermében) és ezzel párhuzamosan Íjjászát (az Erdődi Református Templom háta mögött)

Szeretettel várunk mindenkit az ifjúsági találkozóra!

Rácz Ervin,

Erdőd

 

 

Szóljon hozzá