2024. május 12-én, vasárnap öt ifjú – három lány és két fiú – tett bizonyságot hitéről a Halmi Református Egyházközségben, és fogadták meg, hogy beállnak a Krisztus katonáinak sorába – tudtuk meg Szilágyi Róbert István beszolgáló lelkipásztoról.
Két éven keresztül jártak konfirmációi előkészítőre, ahol nemcsak összeszoktak és jó csapattá váltak, hanem megismerték a Halmi Református templom történetét, az egyházközség múltját, jártasak lettek a Bibliában, megtanultak néhány örök zsoltárt, lelki éneket. Köszönetet mondunk a szülőknek, keresztszülőknek, nagyszülőknek, hogy a keresztségben vállalt kötelezettségnek eleget tettek. Köszönet illeti az árvaházban nevelkedett konfirmandusok keresztyén nevelő pedagógusokat, akik úgy irányították Isten segítségével gyermekeink életét, hogy gyülekezetünk aktív konfirmált tagjaivá váljanak. Isten gazdag áldását kívánjuk életükre, családjaik életére, hogy a jövőben is maradjanak meg a hitnek útján, váljanak a Halmi református gyülekezet oszlopos tagjaivá!
A frissen konfirmáltak: Éles Anna Barbara Kispál Gergő Simon Márk Pócsi Paulina Pócsi Beatrix Aurélia! Isten gazdag áldását kívánjuk életükre!