Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Komoly felújítási munkálatok vannak kilátásban a Refiben

Komoly felújítási munkálatok vannak kilátásban a Refiben

Forrás: szatmar.ro 

Póti Eduárd, a Református Gimnázium igazgatója arról számolt be portálunknak, milyen felújítási munkálatok, javítási feladatok várhatóak a vakáció ideje alatt az iskolában.

Elmondta, minden nyári szünetben igyekeznek pótolni azokat a hiányosságokat, amelyekre év közben esetlegesen nincs idő, vagy azok zavarnák az oktatás menetét. A Refiben az előkészítő, az ötödik és a kilencedik osztályok termei azok, amelyeket feltétlenül ki szeretnének festeni, hogy a következő tanévre készen álljanak az átadásra, de általánosságban elmondható, hogy a mellékhelyiségeket és a padlót is ilyenkor toldozzák-foldozzák.

Július közepétől kezdődnek majd az igazán komoly munkálatok, az intézmény célja az, hogy korszerűsítsék a fűtésrendszert, hiszen a csövezés és a vezetékek is már régiek, elavultak. Az iskola vezetősége igyekszik úgy ütemezni a kivitelezést, hogy az a tanév kezdetére lehetőleg lezáruljon, de legalább is az osztálytermekben már biztosított legyen, hogy a tanév zavartalanul kezdődhessen meg

Szóljon hozzá