Táborok, csendes napok, sőt ifjúsági fesztiválok és különböző lelki alkalmak színesítik a fiatalok programját ezen a nyáron is. Kárpát-medence legjelentősebb és a legtöbb embert megmozgató programja a Csillagpont Ifjúsági Fesztivál volt, közel négyezren vettek részt. A Szatmári Református Egyházmegye szervezésében is több mint száznegyven fiatal táborozott Hadadon. Mind a két alkalomsorozatban a fiatalok identitására próbáltak választ keresni. Ki vagyok én?
„Ki vagy te Istennek? Veled akar megszólítani másokat, rajtad keresztül szeretne bemutatkozni másoknak” – mondta ifj. Csomós József tiszáninneni ifjúsági előadó 2013-as Csillagponton. Az ő biblikus gondolatait szeretném részleteiben átadni a szatmáriak számára is.
Mi is a helyes identitás? Először keresztyén – azaz Krisztust követő, aztán református, vagyis Isten Igéjére építő, majd magyar, akit ebbe a hazába helyezett Teremtője – ez lenne a sorrend.
Legnagyobb hibának az élő Istenkapcsolat hiányát, a begyakorolt napi rutinokat, az eljátszott keresztyénséget nevezte a lelkész, mert mint mondta, abból nem fakad élet. Arról próbálta meggyőzni hallgatóságát, hogy a református identitást nem a hagyományok, a megszokások, a „nálunk ez így szokott lenni” mentalitás jellemzi, hanem a teljes Szentírásra épített élet. „A Biblia ne csak informáljon, hanem transzformáljon is: ne csak a rutinokat kövesd, olvasd ronggyá a Bibliádat, akard megérteni, megélni, találj vissza Istenhez!”
„Isten nem véletlenül akarta, hogy legyen egy egyház, amelyik visszatér az Igéhez.” Úgy mutatkozott be Mózesnek, mint az emberek Istene, aki ott van az egyiptomi hercegnek nevelt zsidó férfi múltjában. A tiszáninneni lelkész emlékeztetett mindenkit, Isten már elődeink életében is jelen volt, s nehezebb helyzetekben is megtartotta a református egyházat.
Továbbá Mózes és Isten találkozását példaként említve arról beszélt, mennyi kifogást találunk, ha Isten megszólít és feladatot ad nekünk. Mózes dadogós és gyilkos volt, mi meg kicsik vagy épp fiatalok vagyunk. „Mintha nem tudná, hogy mi van bennünk, milyenek a hiányosságaink, félelmeink?” Megnyugtatott mindenkit, Istennek ezzel is terve van. „Ki vagy te Istennek? Veled akar megszólítani másokat, rajtad keresztül bemutatkozni olyanoknak, akik nem olvasnak Bibliát.”
A fesztivál főelőadója leggyakoribb kifogást, hogy valaki túl fiatal, a szentírásra alapozva cáfolta meg: „A Bibliában nincs majdnem felnőtt vagy még éppen gyerek. Nincs két terv kis keresztyének vagy nagy keresztyének számára. Helytelen az a gondolat, hogy ti vagytok a jövő egyháza. Ha most nem vagytok fontosak az egyházban, holnap se lesztek azok. Ti a jelen egyháza vagytok! Most kell azt építenetek” – bátorította a fiatalokat arra, hogy ne csak a szokásokat kövessék, hanem lépjenek ki a biztonsági zónájukból, merjék elhinni, hogy Isten velük, magyar református keresztyén fiatalokkal akar másoknak bemutatkozni, változtatni az egyházon és a világon.
A fiatalokat tehát úgy kell felkészíteni a nagybetűs Életre, hogy tudjuk, ők már most élnek és értékes tagjai a társadalomnak, azaz eredeti emberek.